Pazar góljai ellenére öt perc alatt bukta a meccset a Puskás

A Puskás Akadémia csapata hazai környezetben 2-2-es döntetlent játszott a Kecskemét együttesével a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, pedig már két góllal is vezetett.


Aktívan kezdett a kiesőzónából menekülő Puskás Akadémia, amely az első negyedóra végén Haraszti szabadrúgásgóljával megszerezte a vezetést. A Kecskemét csak néhány perccel később lett úrrá zavarán, a félidő végéig pedig kiegyenlített, de nem túl pergő ritmusú játék folyt a pályán.

A szünet után a vendégek fejben az öltözőben maradtak, az agilisan játszó Gallardo révén pedig növelte előnyét a hazai együttes. A Kecskemét a játékrész derekától egyre veszélyesebben futballozott, és a hajrá előtt szépített, sőt, négy perccel később Barry bombagóljával egyenlített is.

Az utolsó percekben már egyik fél sem tudott újítani, így igazságos döntetlennel zárult a találkozó, melyen a KTE örülhetett jobban a pontszerzésnek.

Videók