OTP Bank Liga: nyert az éllovas Videoton a Honvéd ellen

A listavezető Videoton 1-0-ra nyert a vendég Budapest Honvéd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.




Aktívabban kezdett a hazai csapat, a vendégek a védekezésre helyezték a hangsúlyt. A 30. perctől tovább fokozta a nyomást a Videoton, ennek eredményeként - Kovács István szép egyéni megmozdulása után - megszerezte a vezetést.

A fordulást követően sem sokat változott a játék képe: helyzeteket dolgozott és hagyott ki a fehérvári csapat, miközben a Honvéd nem veszélyeztette a kaput. Jellemző, hogy az első fővárosi kapura lövésre a 65. percig kellett várni, akkor is a középhátvéd Alcibiade próbálkozott szabadrúgásból. Az utolsó negyedórában a vendégek elkeseredett rohamot indítottak az egyenlítésért, de a Videoton sikerrel őrizte előnyét, így megerősítette vezető helyét a tabella élén, és most már hat ponttal vezet az MTK előtt.

A találkozó krónikájához tartozik, hogy a góllövőlistát vezető Nikolics Nemanja a 2014/15-ös szezonban első alkalommal nem talált be az ellenfél kapujába, amikor pályára lépett.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 13. forduló
Videoton FC - Budapest Honvéd 1-0 (1-0)
Székesfehérvár, 2673 néző, v.: Vad II.
Gólszerző: Kovács I. (43.)
Sárga lap: Job (35.), Godoy (75.), Alcibiade (90.)

Videoton: Calatayud – Szolnoki, Juhász R., Chakla, Stopira – Sándor Gy., Simon Á. (Trebotic 31.) – Álvarez (Heffler T. 82.), Kovács I., Oliveira (Gyurcsó 72.) – Nikolics.
Honvéd: Kemenes – Ikenne-King, Vidovic, Baráth, Alcibiade – Nagy G. (Bobál G. 19.), Godoy, Hidi – Job (Czár 63.), Youla, Prosser (Traore 77.).

Videók