OTP Bank Liga: nem bírt egymással a Győr és a DVTK

A Horváth Ferenc vezetőedzőt pénteken menesztő Győri ETO 1-1-es döntetlent ért el hazai környezetben a Diósgyőr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombat kora délutáni mérkőzésén.


Viszonylag kevés esemény történt az első félidőben, a győriek futballoztak valamivel veszélyesebben, de igazán komoly gólszerzési lehetőség egyik csapat előtt sem kínálkozott.

Fordulás után egyértelműen a hazaiak voltak fölényben, többször kerültek helyzetbe, és a hajrá kezdetén a csereként beálló Priskin Tamás révén meg is szerezték a vezetést, a DVTK azonban öt perc múlva egyenlített. Az utolsó tíz perc lendületes játékot hozott, a csapatok egyformán nagy energiát mozgósítottak a mérkőzés megnyeréséért, de nem jártak sikerrel.

A DVTK sorozatban negyedik bajnoki meccsét vívta meg győzelem nélkül, Győrben pedig 2005 óta nyeretlen.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 13. forduló
Győri ETO FC - Diósgyőri VTK 1-1 (0-0)
Győr, 2500 néző, v: Erdős
Gólszerzők: Priskin (71.), illetve Marjanovic (76.)
Sárga lap: Lipták (33.), Kamber (49.), Wolfe (82.), illetve Takács T. (64.), Elek (90.)

Győr: Kocic - Wolfe, Lipták, Lang, Dinjar - Pátkai, Kamber, Strestík (Andric, 27., Trajkovic, 80.), Koltai (Priskin, 56.) - Martínez, Rudolf.
DVTK: Antal - Eperjesi, Szalai V., Kádár, Husic - Gosztonyi, Bori (Takács T., 56., Marjanovic, 72.), Elek, Jenner (Barczi, 32.) - Bacsa, Griffiths.

Videók