OTP Bank Liga: két évvel hosszabbított az Újpest kapusa

A Magyar Kupa-győztes Újpest labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Balajcza Szabolcs két évvel meghosszabbította a szerződését a klubbal.


Balajcza Szabolcs 2006 nyarán érkezett a Megyeri útra, s a mögöttünk hagyott nyolc szezonban egy bajnoki ezüstérmet és egy kupagyőzelmet ünnepelhetett a lila-fehérekkel. A 34 éves kapus eddig 272 tétmérkőzésen védett Újpest-mezben, és a 2007-2008-as szezonban tagja volt a magyar válogatott keretének is.

Sokáig úgy tűnt, hogy Balajcza a szezon végén távozik a lila-fehérektől, nem is ő volt a Megyeri útiak első számú hálóőre, így kicsit talán meglepő, hogy végül a maradás mellett döntött. Az okokról ezt mondta az ujpestfc.hu-nak:

"Hosszú volt a tárgyalássorozat, többször is beszélgettünk a tulajdonos úrral a folytatásról. Nagyon szerette volna, hogy maradjak és én is jól érzem magam Újpesten, szóval örülök, hogy sikerült megegyeznünk. Számomra a játéklehetőség a legfontosabb, a plusz két év egy kölcsönös opció mindkét fél részéről, erről majd a következő szezon végén beszélünk újra. Mostantól a hétfőn kezdődő felkészülésre koncentrálok, készen állok megküzdeni azért, hogy a kezdőcsapatban kapjak helyet."

Videók