OTP Bank Liga: büntetővel verte a Pécs az MTK-t

A Pécs egy büntetőből elért találattal aratott egygólos győzelmet a második félidőben emberhátrányban futballozó, vendég MTK felett a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának vasárnapi játéknapján.


Enyhe hazai mezőnyfölénnyel kezdődött a mérkőzés, amelynek első nagy helyzete mégis egy MTK-futballista, Torghelle Sándor nevéhez fűződött. A kihagyott ziccer után egészen a félidő utolsó néhány percéig a mezőnyben folyt a játék, a két gárda sok hibával futballozott. A 43. percben Rodenbücher 16-oson belül elkövetett szabálytalansága nyomán az MTK védőjét kiállította a játékvezető, a megítélt büntetőt Koller a kapuba lőtte, így a Pécs ember- és gólelőnyben vonulhatott a szünetre.

A második játékrészben már annyi esemény sem történt, mint az elsőben. A hazaiak valamelyest fölényben játszottak az emberhátrányban leginkább a védekezéssel törődő MTK-hoz képest, de a lefújásig az eredmény már nem változott.

A fővárosi kék-fehérek 2006 óta nyeretlenek Pécsen a bajnoki meccseket tekintve.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 20. forduló
PMFC-Matias - MTK Budapest 1-0 (1-0)
Pécs, 800 néző, v.:
Szabó Zs.
Gólszerző: Koller (44., tizenegyesből)
Kiállítva: Rodenbücher (42.)
Sárga lap: Pölöskei P. (52.), Romic (76.), illetve Kanta (25.), Pölöskei Zs. (28.), Torghelle (66.), Kálnoki Kis (72.)
Pécs: Gőcze - Nagy J., Fodor, Romic, Beke - Márkvárt (Zsdrál, 90.), Horváth A., Koller, Kővári (Városi, 79.), Szatmári - Pölöskey P. (Wittrédi, 57.)
MTK: Hegedüs - Nagy T., Kálnoki Kis, Rodenbücher, Poór - Vass Á., Pölöskei Zs., Kanta - Bese (Kelemen, a szünetben), Torghelle (Eppel, 75.), Ladányi (Vass P., 68.)

Videók