OTP Bank Liga: a szombati mérkőzések edzői nyilatkozatai

Az edzői sors sosem könnyű. Egyszer fenn, egyszer lent. Az OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati mérkőzései után volt akinek, magyarázkodnia kellett, volt akinek csak örülnie a sikernek.


Kecskeméti TE-Phoenix Mecano - Győri ETO FC 1-0 (0-0), Pintér Attila (Győri ETO) és Bekő Balázs (Kecskemét) (MLSZ TV):

Lombard Pápa Termál FC - Videoton FC 1-2 (1-2), Tóth Bálint (Pápa) és José Gomes (Videoton) (MLSZ TV):

Puskás Akadémia - Ferencváros 3-1 (1-0)

Benczés Miklós (Puskás Akadémia): "Annak ellenére, hogy a Ferencváros jobb csapat, mint a Puskás Akadémia FC, de játékosaink elszántak voltak és minden taktikai utasítást igyekeztek pontosan végrehajtani a pályán és így tudták eltüntetni a pályán a tudásbeli különbséget. Úgy érzem, látszott, hogy miért van szükség idősebb játékosokra a csapatban. Nem biztos, hogy ha a fiataljaink vannak végig a pályán, nem szereztek volna ekkora sikerélményt a Ferencváros ellen. A mai sikerből önbizalmat tudnak meríteni. A korábbi NB I-es meccseinken sokszor érdemtelenül kaptunk ki, a soproni kupameccsen éreztem ezt, hogy bármelyik csapat nyerhet, végül ebből mi jöttünk ki győztesen. Kezdünk összeállni, megvan a csapatkohézió, a csapaton látszik a folyamatos fejlődés." (pfla.hu)

Ricardo Moniz (Ferencváros): "Először is szeretnék gratulálni Benczés Miklósnak a győzelemhez. Ha nem vagyunk százszázalékosan koncentráltak, akkor nem vagyunk elég jók egy ilyen meccs megnyeréséhez. Nem kezdtük rosszul a találkozót. A kapott gólt követően tudtuk, hogy egy felállt védelem ellen kell játszanunk. Sajnos csak Jenner révén tudtunk a védelem mögé kerülni, a túloldalon ez nem sikerült. Nem tudtunk egyenlíteni a szünet előtt, de próbálkoztunk a második játékrészben is, azonban Lencse újabb gólt lőtt. Megnehezítette a dolgunkat, hogy tízen maradtunk a pályán. Nagy rizikót vállaltunk: három védővel, és szinte öt csatárral játszottunk. Volt lehetőségünk a szépítésre. Az ilyen nagy kockázatban benne van, hogy az ellenfélnek vannak helyzetei. Nekünk nem sikerült a szépítés, ők viszont meglőtték a harmadikat. Megérdemelt volt a hazaiak győzelme, sajnos nem tudtunk felzárkózni a Videoton mögé. A mai napon hiányzott belőlünk a kreativitás." (fradi.hu)

Budapest Honvéd - Szombathelyi Haladás 2-1 (1-0)

Marco Rossi (Budapest Honvéd): "Mielőtt magát a mérkőzést elemezném, szeretnék kitérni Adams sajnálatos esetére. Ez egy nagyon szomorú eset. Tudom, hogy a Ferencváros a Honvéd legnagyobb riválisa, de nem lehet elmenni szó nélkül az esemény mellett. Szeretnénk kifejezni együttérzésünket, jókívánságunkat a Ferencváros csapatának és elsősorban a beteg játékosnak. Lelkiekben ott vagyunk vele. Magáról a mérkőzésről annyit mondanék, hogy nagyon nehéz meccs volt. Jó meccset játszottunk, inkább taktikai csata zajlott a pályán. Nem volt sok helyzetünk, ahogy a Haladásnak sem. A szombathelyiek ellen mindig nehéz játszani, jó játékosokból álló, jól felkészített csapat. Fel is készülnek ellenünk rendszeresen, jól ismernek minket. Ezért meglehetősen nehéz ellenük játszani, ez a mai találkozóra is igaz volt. Nagyon fontos három pontot szereztünk." (honvedfc.hu)

Kaposvári Rákóczi - Diósgyőri VTK 0-2 (0-1)

Prukner László (Kaposvári Rákóczi): "Gratulálok a Diósgyőrnek, mi győzelmi kényszer alatt vagyunk folyamatosan. A Honvéd ellen ugyanez volt a forgatókönyv, gyorsan gólt kaptunk, utána kényelmesen tudott játszani a vendégcsapat, amely amúgy is jobb erőkből áll. A helyzeteinket kihagytuk - ami nem azt jelenti, hogy a DVTK előtt nem addódtak volna lehetőségek -, a második félidőben próbáltam kombinatívabb játékost behozni, de abban a pillanatban gólt kaptunk, onnantól kezdve a eldőlt a mérkőzés, hiszen néhányan feladták. Bízom benne, hogy a talpon maradó, mentálisan erős játékosok ki fogják húzni a csapatot a szakadékból." (dvtk.eu)

Szivics Tomiszláv (Diósgyőr): "Egy gyors gólt kértem, mert tudtam, hogy ez lélektanilag sokat segít. Sikerült is, és utána már a biztos, szigorú játékra koncentráltunk, kontrolláltuk a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak, de még mindig hiányolom a sokpasszos játékot, és azt, hogy nem használtuk ki a csapatok közt kétségtelenül meglévő különbséget. Külön örülök a fiatal Eperjesi Gábor NB I.-es debütálásának. Jó úton járunk, dolgozunk tovább, hogy még jobbak legyünk." (dvtk.eu)

Videók