November végén költözhet haza az Újpest

Október 27-én fejeződnek be a Szusza Ferenc Stadion felújítási munkálatai Őze István, az UTE klubizgatójának csütörtöki tájékoztatása szerint.


 

A sportvezető az MTI-nek hangsúlyozta, miután az UTE nem bérlője a stadionnak, így nem illetékes a létesítmény felújításában. A Nemzeti Sportközpontoktól (NSK) kapott tájékoztatás alapján azonban úgy tudja, hogy ezt követően kezdődhet a műszaki átadás, majd az esetleges hibák felmérése, javítása, illetve a hiánypótlás, ami várhatóan három hétig tarthat, de ez függ a javítandó munka nagyságától és az időjárástól.

Őze szavai alapján az újpesti labdarúgócsapat így legkorábban november 26-án a Mezőkövesd elleni bajnoki találkozón térhet vissza a Szusza Ferenc Stadionba, amelynek befogadóképessége a felújítás során 13 501-ről 12 670-re csökken, a vendégszektorban 2620 szurkoló fér el.
 
 
A munkálatok április elején kezdődtek, de ez az Újpest hazai mérkőzéseinek megrendezését az előző idényben nem befolyásolta. A kivitelező május 2-án vette birtokba a létesítményt, s az akkori tervek szerint négy hónapig tartott volna a felújítás, szeptemberre készült volna el a stadion. A jelenlegi idényben a lila-fehérek a Vasas otthonában, az Illovszky Rudolf Stadionban játszották hazai meccseiket.
 
A korábbi nyilatkozatok alapján nagyon látványos változásokra nem lehet számítani, de lesznek olyan dolgok, amelyek emelik a kényelemérzetet. A mosdókat felújítják, további büféhelyiségeket alakítanak ki, a VIP-terasz és a sajtórész is teljesen megújul. A hazai és a vendégszurkolók szektorát felcserélik.

Videók