Nőtt a Videoton stadionjának költségvetése

A székesfehérvári közgyűlés kiválasztotta a Sóstói Stadion kivitelezőjét, amelynek legfeljebb 14 hónapja lesz az építkezés befejezésére.


 

 
„Az új stadion így a tervezett határidőre, 2017-2018 fordulójára elkészülhet" - közölte az önkormányzat pénteken az MTI-vel.
 
A zárt ülésen meghozott döntésről Cser-Palkovics András polgármester elmondta: a Strabag által vezetett, több cégből álló konzorcium építi a stadiont. A szerződés aláírása után öt munkanapon belül átadják a munkaterületet.
 
Várhatóan tavaszra elkészülnek a külső vízellátás és csatornázás közművei, valamint a kilátó. Ezt követően a mélyalapozás és a lelátó vasbeton szerkezete következik, nyár végére pedig már a lelátó lefedése és a homlokzati üvegszerkezetek is helyükre kerülnek. Még a tél beállta előtt leterítik a gyepszőnyeget és sor kerül a lelátó székeinek felszerelésére. Az utolsó ütemben a belső munkák szerepelnek, ezek az esetleges kemény tél ellenére is ütemezetten végezhetőek majd.
 
A polgármester jelezte, hogy kiegészítő állami forrást is kért a város. Ennek oka az áremelkedések és bizonyos költségelemek növekedése, továbbá plusz ingatlanok megvásárlása, valamint a megváltozott UEFA-szabványok miatt a világítástechnikában jelentkező áttervezési igény.
 
A Sóstói Stadion tervei 2014/15-ben készültek, a beruházás azonban már az UEFA által időközben megszigorított és a 4-es kategóriájú stadionokra vonatkozó bővített szabályrendszeréhez illeszkedve valósul majd meg. A kivitelezés - a módosított költségvetéssel - 12,9 milliárd forintból valósul meg, melynek költségei tervezéssel, műszaki ellenőrzéssel, területvásárlással és a környezet rendezésével együtt 14,3 milliárd forintot tesznek ki. A stadion - a környezetére fordított költségeket is beleszámítva - székenként 3200 euró összegből épül meg.
 
A stadion a sport mellett oktatási, környezetvédelmi és kulturális funkciókat kap, így például 500 fősnél nagyobb konferenciaterem, ökológiai látogatóközpont, kiállítótér és oktatóterem is lesz benne. A közeli természetvédelmi területre egy 30 méter magas kilátóból lehet majd rálátni.
 
A létesítményben ajándékboltot, szurkolói kocsmát és Vidi-múzeumot is kialakítanak. Kerítés csak a legszükségesebb helyeken lesz.
 
A 14 ezer néző befogadására alkalmas modern stadion elkészüléséig a Videoton FC a bajnoki találkozóit Felcsúton, a Pancho Arénában vívja, az edzések azonban továbbra is Székesfehérváron vannak.
 

Videók