"Amennyiben nem nyertünk volna Mezőkövesden, nem lenne miről beszélni" - Kondás Elemér

A Debrecen edzője sok szurkolóra számít a Paks elleni találkozón.


Az OTP Bank Liga utolsó fordulója előtt, még négy csapat harcol a kiesés elkerüléséért.

A Kaposvár mellett még az Újpest, a Kisvárda, a Debrecen és a Paks is kieshet az NB1-ből. Utóbbi kettő egymás ellen fog pályára lépni. 

A találkozó előtt a Debrecen edzője, Kondás Elemér nyilatkozott a hajdúságiak honlapján. 


A Debrecen számára csak a győzelem jelenthet jövőre is első osztályú tagságot.
Fotó: Facebook.com/ DVSC

"Amennyiben nem nyertünk volna Mezőkövesden, most nem lenne miről beszélni. Az volt a célunk, hogy a saját kezünkben legyen a sorsunk, ezt egy nehéz és küzdelmes összecsapáson sikerült elérni. Idegesen játszottunk, hisz óriási volt a tét, ami miatt persze feszültek voltak a labdarúgók. Talán futballozhattunk volna kicsit bátrabban és pontosabban, de ebben a helyzetben nem tudom megróni őket. Az volt a lényeg, hogy nyerjünk Mezőkövesden, és ezt elértük. Maximálisan elégedett voltam a hozzáállással, az akarattal és az alázattal egyaránt – tekintett vissza a szerdai bajnokira Kondás Elemér, aki áttért a Paks elleni szezonzáróra. – Hogy mire számíthat az ember egy olyan csapat ellen, amely szintén az életéért küzd? Nyilván nagyon nehéz találkozóra. Úgy vélem, apró tényezők dönthetnek, melyek bízom benne, felénk billennek majd. A matyóföldiek ellen nagyon sokan eljöttek, jó volt látni a teljesen megtelt vendégszektort, de a kispad felett is rengeteg debreceni szurkoló volt. Óriási segítséget adtak, szeretnénk, ha most a Paks ellen is sok drukker előtt léphetnénk pályára. Minden találkozón szeretek nyerni, úgy látom, ezt a fiúk is érzékelik. Úgy kell hozzáállniuk az utolsó kilencven perchez, hogy igenis meg kell oldaniuk ezt a feladatot."

A Debrecen mérkőzésével egyidővel, a Kisvárda és az Újpest csapatai is pályán lesznek szombat délután fél 6-kor. 

Forrás: dvsc.hu
Borítókép: Facebook.com/ Dvsc

 

Videók