Nehéz ellenfelekkel készül a Győr

Huszonnégy mezőnyjátékossal és három kapussal szerdán utazik törökországi edzőtáborozásra a Győri ETO FC labdarúgócsapata, Csertői Aurél tanítványai nehéz ellenfelek ellen készülnek az OTP Bank Liga tavaszi idényére.


Az indulás előtt kedden tartott sajtótájékoztatón Horváth Cs. Attila klubmenedzser összefoglalta, kik érkeztek, illetve távoztak a Rába-partiaktól. Új igazolásként Varga Roland (Brescia) és Pátkai Máté (MTK) folytatja pályafutását az ETO-ban, s rajtuk kívül más játékos megszerzését nem tervezi az együttes.

A távozók közül Nicolas Ceolin fél évre kölcsönbe Kispestre került, Berde István pedig Gyirmótra igazolt. Andre Lamas már korábban távozott, Arsene Copa Szigetszentmiklósra tart, az ősszel Pápán kölcsönben szerepelt Lasa Totadze pedig Grúziában talált magának új csapatot. A klub tervei szerint további két játékost ad majd kölcsön Mihai-Onisor Nicorec és Giorgi Ganugrava személyében.

"A felkészülés közepén tartunk, most következik a taktikai, technikai elemek magasabb szintre emelése. A formába hozás és a harc a csapatba kerülésért - mondta Csertői Aurél vezetőedző. - Az edzőmérkőzéseken dől majd el, kikre számíthatunk a bajnokságban kezdőként. Nagyon nehéz mérkőzéseket játszunk, amelyekre fejben és fizikálisan is fel kell készülnünk. Azt szeretném, hogy a játékosok folyamatos nyomás alatt legyenek, s legjobb tudásukat nyújtsák a felkészülési mérkőzéseken, ezért is választottunk jó csapatokat ellenfélnek."

Az ETO a tervek szerint négy találkozót vív Belekben, az ellenfelek között található az orosz és a cseh élvonalbeli bajnokság hatodik, valamint az ukrán pontvadászat harmadik helyezettje, továbbá a moldovai bajnokság listavezetője.

A zöld-fehérek jelenleg az OTP Bank Liga második helyén állnak négy ponttal lemaradva a listavezető Debrecen mögött.

Videók