Négygólos győzelemmel ugrott élre a Fradi

Leoni kiállítása megtörte a Kisvárdát.


A címvédő Ferencváros 4-0-ra győzött a Kisvárda vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén, sikerével pedig átvette a vezetést a tabellán.

A telt házas mérkőzés elején a Ferencváros futballozott némi fölényben, de a kisvárdai kontrák legalább olyan veszélyesek voltak, így az első védést Dibusznak kellett bemutatnia, később viszont a vendégeknek is volt egy kimaradt ziccere. A jó iramú találkozón aztán a zöld-fehérek szereztek vezetést egy szerencsés góllal - Cabraja rossz lövésébe Loncar tette bele a lábát -, de mezőnyben kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség a szünetig.

Egyenlített a Kisvárda, de a videobírós elemzés után les miatt érvénytelenítették a találatot.

A folytatásban nagy lendülettel rohamozott a hazai csapat, a Ferencváros válogatott hálóőre hat perc alatt háromszor is bravúrral védett, egy ízben pedig Mesanovic tévedett centiket. A házigazdák lendületét tíz perc után Leoni kiállítása törte meg - ismét a videobíró segítsége után. Ezt követően a Ferencváros emberelőnyben átvette az irányítást, a játékrész közepén öt perc alatt szerzett újabb két góllal eldöntötte a rangadót, a hajrában pedig a kegyelemdöfést is megadta a duplázó Uzuni révén.

A mostani kör előtt éllovas Kisvárda a veresége miatt a harmadik helyre csúszott vissza, hátránya két pont az FTC-vel és a rosszabb gólkülönbségével második Puskás Akadémiával szemben is.

OTP Bank Liga, 12. forduló:
Kisvárda Master Good-Ferencvárosi TC 0-4 (0-1)
Kisvárda, 3250 néző, v.: Farkas
gólszerzők: Loncar (27.), Uzuni (69., 89.), Marin (74.)
piros lap: Leoni (56.)
sárga lap: Karabeljov (30.), illetve Besic (42.), Wingo (46.)

Kisvárda Master Good:
Dombó - Hej, Cirkovic, Prenga, Leoni - Melnyik, Ötvös (Nagy M., 83.), Karabeljov (Simovic, 67.) - Navratil (Bumba, 77.), Mesanovic (Zlicic, 77.), Camaj (Asani, 67.)

Ferencvárosi TC:
Dibusz - Wingo (Botka, 78.), S. Mmaee, Kovecevic, Cabraja (Vécsei, 63.) - Besic (Civic, 63.), Loncar, Marin (Laidouni, 78.), Zachariassen (Zubkov, 78.) - R. Mmaee, Uzuni

Borítókép: MTI/Czeglégi Zsolt

 

Videók