Nebojsa Vignjevic a Honvéd új vezetőedzője

"Nebojsa egy határozott, karakteres edző, aki jól ismeri az NB I-et és aki a kemény munkában hisz.”


A szerb Nebojsa Vignjevicet nevezték ki a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának új vezetőedzőjévé.

A korábban évekig Újpesten dolgozó 53 éves szerb szakember a vasárnap menesztett Horváth Ferencet váltja az együttes élén. A kispesti klub a honlapján szerdán azt közölte, hogy az új tréner szerződése 2023. június 30-ig szól.

"Nebojsa egy határozott, karakteres edző, aki jól ismeri az NB I-et és aki a kemény munkában hisz. Ennek szellemében irányította eddigi csapatait is, amelyek eredményes és fegyelmezett futballt játszottak. A Honvédnál is ezt várjuk tőle" - idézte a honlap Kun Gábort, a Budapest Honvéd FC ügyvezetőjét.

Vignjevic edzői karrierjét hazájában, Szerbiában kezdte, dolgozott a szerb U21-es válogatott másodedzőjeként, volt az OFK Grbajl, a Rudar Pljevlja, a Hajduk Kula, illetve a Rad szakvezetője. A 2009/2010-es idényben bajnok és kupagyőztes lett a montenegrói Rudar Pljevlja kispadján, a 2012/2013-as szezonban pedig bronzéremig vezette a Vojvodinát. A szakembert 2013 őszén nevezték ki az Újpest vezetőedzőjének. A lila-fehéreket 258 mérkőzésen vezette, kétszer nyert Magyar Kupát, egyszer Szuperkupát, valamint egy bronzérmet is szerzett a gárdával. Az Újpesttől 2020 nyarán távozott, s legutóbb a lett Liepeját irányította, mellyel az előző szezont bajnoki bronzéremmel zárta és kupadöntőbe vezette a gárdát.

"Nagyon izgatott vagyok, úgy érzem magam, mint egy kisgyerek. Tudom, hogy hová érkezem, a Honvéd egy jelentős klub, komoly múlttal, és örülök, hogy itt lehetek" - mondta a szakember a honlapnak. - "Tisztában vagyok vele, hogy mit várnak tőlem, szeretném megköszönni a bizalmat a klubvezetés részéről, azért fogunk dolgozni, hogy sikeres tavaszunk legyen, ez a közös célunk. Ebben hiszek, a közös munkában, mert természetesen fontosak az egyéni ambíciók, de a csapatért kell mindent megtenni. Most csak az számít, hogy stabilizáljuk a csapatot és lépésről lépésre menjünk előre."

A vasárnap menesztett Horváth Ferencnek a forduló előtt sereghajtó Gyirmóttól elszenvedett vereség után kellett távoznia. A fővárosi csapat a nyolcadik helyen áll az OTP Bank Ligában.

Borítókép: honvedfc.hu

Videók