„Ne várjunk klubhűséget egy Andrezinhotól, de haljon meg a pályán” - Hevesi Tamás a Derbiről

Holnap rendezik az Albert Flórián Stadionban a 209. Ferencváros – Újpest rangadót, amelyről a népszerű énekest, a ma utánpótlás-edzőként dolgozó Hevesi Tamást kérdeztük.


- Ha jól tudjuk, nem láthatod élőben a 209. rangadót.

- Igen, az egyik szemem sír, a másik nevet. Holnap délután két órakor ugyanis sorsdöntő meccset játszunk a női U17-es válogatottal Svédország ellen Telkiben. De, ahogy vége a meccsünknek megyek haza és nézem is felvételről a meccset.

- Egy Fradi-szurkolótól kár olyat kérdezni, hogy milyen meccset vár, de biztos sokat gondolkodtál már ezen.

- Két bizonyítani akaró csapat fog találkozni, amely biztos, hogy jó meccset fog eredményezni. A hagyományok, a felfokozott idegi állapot kevés gólos meccset fog eredményezni. Szerintem elsősorban a küzdelem fog dominálni. Jó előjellel várjuk a találkozót, hiszen a Pápa elleni siker nagyon jókor jött. Azonban azt sem kell túlértékelni, mivel a Pápából több meghatározó játékos is hiányzott.

- A siker azonban így is siker. Vagy nem?

- Dehogynem, nagyon fontos, hogy már nem csak beszélünk a sikerről, hanem valóban örülhetünk is neki. Összességében erősebbnek érzem a Fradit, mint az Újpestet. A lila-fehérek tele vannak fiatalokkal, ami nem biztos, hogy az ő oldalukra fogja billenteni a mérleget. Megroppanhatnak a tét súlya alatt.

- Ez valóban igaz, de elsülhet ez fordítva is?

- Biztos vagyok benne, 100 fokon fog égni mindkét csapat. Fordítva is elsülhet. A szakvezetőkön komoly teher lesz, hiszen nekik ebben a felfogozott hangulatban is nyugtatniuk kell a csapatot. Ennek a meccsnek üzenete lesz.

- Ha nyer a Fradi elindul felfelé? Mi lehet a csúcs?

- Nagyon érdekes a magyar mezőny. Sok azononos tudású csapat van, csak egy-kettő van, amelyik kiemelkedik a többi közül. Sajnos az elején beragadt a csapat, amit én az egyre görcsösebb bizonyítási vágynak tudok be. Személyi gondok is volt. Nehéz a Ferencvárosnál edzőnek lenni, soknemzetiségű a csapat, ebből egységet kovácsolni nem könnyű. Az öltözőben nehéz különböző kultúrákat egy irányban tolni. A rossz start miatt sok volt a csalódott külföldi játékos. Lehajtott fejű csapattá vált a Fradi egy időre, de most pozitív energia érkezett. Kicsit több a magyar a csapatban és a nem fradi szintűeket el kellett küldeni. Most olyan minden kifelé jövő időszakunk van, de fog ez még pozitív irányba változni. Hatodik hely környéke szerintem a realitás. Az eleje nagyon elment. Több szimpatikus csapat is van számomra az NB I-ben. A Paks és a Diósgyőr játékát is szeretem nézni. Ők előttünk járnak. A Fradiban van egy csomó jó játékos, ott van például Grúz, Otten vagy Klein. Nem beszélve sok fiatalról: Pölöskey, Abdi, Hakola. Ha jól tudjuk ötvözni a fiatalokat a rutinnal, akkor szép eredmények várnak ránk. Végezetül csak annyit mondanék, ami szerintem ma nagyon fontos a Ferencvárosnak: Ne várjunk klubhűséget egy Andrezinhotól, de haljon meg a pályán.

Videók