NB I: tovább lökheti a kiesés felé az MTK-t a Loki - előzetes

A listavezető Debrecen a kiesés elől menekülő MTK-hoz látogat, míg a második helyezett Győr a kilencedik Kecskemétet fogadja az OTP Bank Liga 24. fordulójában.


Kondás Elemér együttese a legutóbbi öt fordulóban közvetlen üldözőjével, a Győrrel, a harmadik Videotonnal, a negyedik Haladással, az ötödik Ferencvárossal és a most nyolcadik Péccsel találkozott, s ezeken a mérkőzéseken két döntetlen mellett háromszor győzött.

Azaz a debreceniekre hosszú idő után egy papíron könnyebb meccs vár.

Ugyanakkor a jelenleg 14. helyen álló kék-fehérek biztosan nem fogják könnyen adni magukat, mivel a Budapest Honvéd elleni, múlt heti sikerük után is csupán két pont az előnyük a 15., már kiesést jelentő helyen álló Paks előtt.

A Debrecenhez hasonlóan a címvédő Győr is jó formában várja a hétvégi fordulót. Horváth Ferenc csapata a múlt héten több mint egy félidőt emberhátrányban játszva ért el döntetlent Debrecenben, előtte pedig sorozatban háromszor nyert. A listavezető mögött nyolc pont hátrányban lévő együttesre ugyanakkor biztosan nem vár könnyű meccs a nagyon masszív Kecskemét ellen, amely ráadásul szintén feldobott hangulatban érkezik majd Győrbe, mivel egy hete legyőzte a Videotont 3-1-re.

A tavasszal eddig nagyon gyengén szereplő székesfehérvári együttes - amely legutóbbi négy mérkőzéséből hármat elbukott - a tizedik helyezett Pápát fogadja, míg a vele azonos ponttal álló, negyedik Haladás a hetedik Honvédot látja vendégül.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 24. forduló: 
péntek:
PMFC-Matias - Újpest FC 19.00, vezeti: Iványi
szombat:
Ferencváros-Puskás Akadémia 14.00, v.: Erdős
Mezőkövesd-Zsóry FC - MVM Paks 16.00, v.: Farkas
Videoton FC-Lombard Pápa Termál FC 16.00, v.: Németh
Diósgyőri VTK-Kaposvári Rákóczi 18.00, v.: Becséri
MTK Budapest - DVSC-TEVA 20.00, v.: Vad II
vasárnap:
Szombathelyi Haladás-Budapest Honvéd 16.30, v.: Andó-Szabó
Győri ETO FC - Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 18.30, v.: Solymosi

 

Videók