NB I: Selymes szóban már megegyezett a Kaposvárral

Szóban már megállapodott Selymes Tiborral a labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó Kaposvári Rákóczi, a 46-szoros román válogatott futballista várhatóan kedden írja alá vezetőedzői szerződését.


Illés János, a klub elnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, Selymes a szerződés tervezetét továbbküldte az ügyvédjének, aki keddre ígérte a visszajelzést. Amennyiben minden rendben lesz, akkor a felek alá is írják a megállapodást. A 43 esztendős erdélyi szakember csak ezt követően kíván nyilatkozni a sajtónak.

"Selymes játékos-pályafutása példás és eredményes volt, edzőként pedig már jó néhány helyen megmutatta, hogy képes ütőképes együttes összeállítására. A kaposvári klub helyzetét figyelembe véve őt tartottuk alkalmasnak arra, hogy a feladatot megoldja" - fogalmazott Illés János.

Az új edzővel féléves megállapodást kötnek, a további közös folytatásról akkor lehet szó, ha a csapat bennmarad az élvonalban. Selymes játékosként karrierje végén a Debrecenben, illetve a Haladásban is futballozott, majd edzőként 2005 és 2007 között a Sopron együttesét irányította.

A Kaposvár 17 forduló alatt mindössze kilenc pontot szerzett az OTP Bank Ligában, hátránya nyolc pont a még bennmaradást jelentő 14. helyen álló Puskás Akadémiával szemben.

 

Videók