NB I: nyerni megy a Fradi Pécsre

Az első fordulóban a Kecskemét ellen hazai pályán ikszelő Ferencváros az első meccsén Pakson nyerő Pécs vendége lesz a labdarúgó NB I második fordulójában. Edzői várakozások.


Supka Attila, a Pécs vezetőedzője
"A Paks mérkőzés több féle szempontból is nagyon fontos volt. Az elsődleges, hogy rengeteg új játékos érkezett, kevés idejük volt összeszokni. A második szempont pedig, hogy a felkészülés során nagyon kevés olyan mérkőzés volt, ami pozitív eredménnyel zárult. Rengeteget beszéltünk a játékosokkal arról, hogy az az út, amit elkezdtünk az jó és erősíteni kell. Ezt igazán csak akkor tudjuk folyamatában tovább erősíteni, ha jönnek az olyan eredmények, mint a Paks ellen. Ezért volt nagyon fontos nekünk ez a győzelem, hogy a játékosok elhiggyék azt, hogy amit szeretnék játszatni, az jó. És ha ezt megvalósítják, akkor az eredményhez vezet. A Ferencváros elleni mérkőzés is egy a sok közül. Jelentősége annyiba van, hogy akkor ér nagyon sokat nekünk ez a Paks elleni mérkőzés, ha ezen a találkozón is eredményesen tudunk szerepelni. Abban bízunk, hogy nagyon sok szurkoló jön ki, aki segíteni fogja a csapatot. Vannak olyan futballistáik, akik magyar szinten a minőséget képviselik. De nekünk elsősorban a saját játékunkkal kell foglakozni. Természetesen egy-egy játékost nagyobb figyelemmel fogunk kísérni a mérkőzés folyamán. Pláne azokat, akik eldönthetik a mérkőzést. De még egyszer mondom, nekünk a saját játékunkkal kell foglalkoznunk. És bízom benne, hogy ha azt meg tudjuk valósítani, amit szeretnék, akkor megint eredményesek tudunk lenni."

 

Détári Lajos, a Ferencváros vezetőedzője
"Egyértelműen fejlődést várunk a szombati találkozón. A héten is keményen edzettünk, a játékosok tudják, hogy hol hibáztak, igyekszünk kijavítani ezeket. Tiszteljük az ellenfelet, amely hazai pályán nagyon erős, és a nyitómeccsen idegenben is nagyot alkotott. Feltérképeztük őket, az utolsó két felkészülési mérkőzésüket élőben is megnézte Nagy Tamás, tehát nagy meglepetést nem okozhatnak nekünk. Ha képesek vagyunk a saját játékunkat játszani, akkor sikerül megnyerni a találkozót. Vannak sérültjeink, eltiltottjaink, távozónk, de ez benne van a futballban. Győzni szeretnénk. Mindig az a legerősebb Ferencváros, amelyik a pályán van."

Videók