NB I: nem rakták ki a stadionból az Egert, de nem edz a csapat

Noha úgy tűnt, hétfő délig el kell hagyniuk a stadiont a OTP Bank Ligában sereghajtó Egri FC munkatársainak, végül a csapat játékosait és szakmai stábját nem bünteti az önkormányzat azzal, hogy megtiltja az edzéslehetőséget.


Ugyanakkor a játékosok nem tréningeznek, amíg nem tisztázódik a helyzet.

"Továbbra is biztosítottak a feltétételek ahhoz, hogy a keret tagjai a stadionban készüljenek és használják az öltözőt" - mondta Kovács Géza, a létesítményt üzemeltető Egri Városi Sportiskola igazgatója. "Még véletlenül sem áll szándékunkban ellehetetleníteni a csapatot, azzal együtt sem, hogy majdnem egy éve hiányzik a klub részéről annak az együttműködési megállapodásnak az aláírása, amely a létesítmények használatának feltételeit tartalmazza".

A csőd közeli helyzetben lévő klub gondjai ezzel nem oldódtak meg, ugyanis tartozásai jelentősek, a játékosok hiába várják a fizetésüket, de a beszállítók is sorban állnak.

"A helyzet tarthatatlanná vált számunkra, és a csapat közösen úgy döntött: addig szüneteltetjük az edzéseket, amíg az együttest idáig juttató személyek nyíltan nem vallanak színt további terveikről, és amíg garanciát nem kapunk arra, hogy mikor juthatunk hozzá elmaradt járandóságainkhoz" - olvasható a futballisták keddi közleményében.

Mészáros Ferenc, az Egri FC vezetőedzője szerint az kedvező fordulat, hogy nem kell költözniük, de hozzátette, ettől még nem került pénz a labdarúgók számlájára.

A klubtulajdonosok a magyar szövetséghez (MLSZ) fordultak segítségért: a bajnokság befejezéséhez, a fennálló tartozások rendezésére kértek gyorssegélyt, az MTI információi szerint kedden délig még nem érkezett válasz.

Az MLSZ a villanyvilágítás hiánya miatt nem adta meg a licencet a hazai meccsekre, ezért az Eger a bajnokságban nem játszhatott saját otthonában, így Debrecenben, Miskolcon, Budapesten a Vasas stadionjában, illetve Vácon fogadta aktuális ellenfeleit.

Az egriek soron következő, szombati mérkőzésükön a Pécset fogadnák Vácon.

Videók