NB I: Horváth Ferenc a KTE új edzője - hivatalos

Horváth Ferenc lett az élvonalbeli KTE-Phoenix Mecano vezetőedzője, számol be róla a kecskeméti klub hivatalos honlapja.


Horváth Ferenc és Rózsa Pál

Íme a kecskemetite.hu-n olvasható hír Horváth Ferenc kinevezéséről:

"A Szigetszentmiklósról érkező szakember három éves szerződést kötött klubunkkal és péntek délután már edzést tart a csapatnak, a Honvéd elleni bajnokin már ő ül a kispadon.

A 39 éves Horváth Ferenc játékosként Belgiumban, Németországban, Spanyolországban, Portugáliában és Skóciában is megfordult, Magyarországon a Videoton és a Ferencváros színeiben érte el legnagyobb sikereit.
A magyar válogatottban 32 meccsen 11 gólt szerzett a korábbi támadó, legemlékezetesebb meccse pedig az olaszok elleni döntetlen, melyen duplázni tudott. A nagypályás futball után a futsalt is magas szinten űzte a Fradiban, edzői karrierjét pedig a zöld-fehérek utánpótlásában kezdte.

Első vezetőedzői megbízását a Vecsésnél kapta még 2010-ben, majd 2011 októberében Várhidi Pétertől vette át a Szigetszentmiklóst. Akkor kilenc forduló elteltével 11. helyen állt a csapat, a szezon végén pedig végül 7. helyen zártak.

Irányítása alatt a csapat 10 győzelmet, 5 döntetlent és 6 vereséget számlált, a lőtt gólok tekintetében pedig az MTK mögött a második legeredményesebb csapat lett az NBII nyugati csoportjában, míg a keleti csoport csapatait is beleszámítva a másodosztály harmadik leggólerősebb együttesének bizonyult.

Horváth Ferenc segítői a jövőben pályaedzőként Visinka Ede, kapusedzőként pedig Erdei Sándor lesznek. Szabó István megbízatása az első csapatnál ezzel megszűnt, jövőjéről és további feladatiról hét elején egyeztet a szakemberrel a klubvezetés.

Klubunk ezúton tartozik köszönettel az SZTK-Erima vezetésének, amiért a tárgyalások során végig rendkívül korrekt és nyitott módon álltak ahhoz, hogy a megállapodás létrejöhessen és Horváth Ferenc a KTE-Phoenix Mecanonál folytathassa edzői pályafutását."

Videók