NB I: hatmillióan nézték a futballmeccseket a közszolgálati tévécsatornákon

Négy közszolgálati tévécsatorna összesen 230 óra közvetítéssel hatmillió nézőt ért el a labdarúgó OTP Bank Liga 2012/13-as idényében. Az M1-et vasárnaponként nézték a legtöbben, így a Fradinak az Újpest és a Debrecen elleni, kiemelkedő nézettségeket produkáló mérkőzését. A Kossuth és a Régió Rádió összesen mintegy 44 órában közvetített és tudósított - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdán.


 A Nielsen Közönségmérés adataira hivatkozva az MTVA közleményében azt írta: a magyar bajnokság 2012/13-as idényének mérkőzéseit az ismétlésekkel együtt több mint 230 órában sugározták a közszolgálati tévécsatornák. Az NB I-es találkozókat az M1 és a Duna élőben közvetítette, az M2 és a Duna World pedig ismétléseket adott a késő esti órákban.

A Nielsen Közönségmérés adataiból kiderül, hogy a bajnokság közvetítései a teljes 2012/2013-as szezonban a négy adón összesen több mint 6 millió nézőt értek el hosszabb-rövidebb időre, ami azt jelenti, hogy a teljes népesség 66,4 százaléka találkozott valamelyik mérkőzéssel. Egy néző átlagosan 8 mérkőzésbe nézett bele, a férfiak körében ez a szám valamivel magasabb - 10 mérkőzés - volt.

Az NB I-es szezon alatt az M1 élő közvetítéseit átlagosan a tévézők 10,5 százaléka választotta, ami az őszi és a tavaszi szezonban is magasabb volt az M1 átlagos közönségarányánál. Ez vasárnap délutánonként 350 ezres nézettséget és 11 százalék körüli közönségarányt jelent, míg a szombati mérkőzések nézettsége és közönségaránya ennél valamivel alacsonyabb volt (nézettség: 200 ezer ember, közönségarány: 9,7 százalék a teljes népesség körében).

A szombati találkozókra átlagosan 660 ezren kapcsoltak oda adásonként, míg a vasárnapi mérkőzések elért közönsége alkalmanként meghaladta az 1 millió embert. 

Az OTP Bank Liga M1-es közvetítései közül kiemelkedő nézettséget ért el március 10-én a Fradi-Újpest mérkőzés 596 ezres nézettséggel, ami több mint kétszerese az M1-es közvetítések átlagának. A mérkőzés ideje alatt az M1 volt a legnézettebb magyar csatorna. Miként az a sporteseményeknél lenni szokott, a férfi nézők körében az átlagosnál jóval magasabb arányok szerepelnek: az említett meccs a férfiak körében például 22,9 százalékos közönségarányt ért el. 

Hasonló eredményt hozott a Debrecen-FTC labdarúgó-mérkőzés is május 26-án: 540 ezres nézettséggel és 15,5 százalékos közönségaránnyal ez volt a szezon második legnézettebb meccse. 
A fiatalabb, 18-49 éves nézők körében a mérkőzés igen magas, 14,3 százalékos közönségarányt ért el. 

A Duna közvetítései közül a tavaszi szezonban születtek magasabb nézőszámok. Idei mérkőzéseinek 100 ezres körül volt az átlagos nézettsége és a 3 százalékos közönségarány is jelentősen növelte az adó hétvégi átlagát, különösen a fiatalabb, 18-49 éves nézők körében. A Duna mérkőzéseire délutánonként átlagosan 433 ezren kapcsoltak oda.

Videók