NB I: egy Komló elleni döntetlennel kezdte a felkészülést a Honvéd

Az OTP Bank Liga ötödik helyén álló Budapest Honvéd a harmadosztályú Komló elleni, gólnélküli döntetlennel kezdte a 2013-as esztendőt.


A napok óta tartó mostoha időjárás szombatra kicsit megenyhült. A hőmérő higanyszála ugyan nem tornázta fel magát nulla fok fölé, de legalább nem hóban kellett játszania a csapatoknak.

Marco Rossi csapata január 9-én kezdte a felkészülést és 10 nap tréning után, szombaton lejátszotta első felkészülési mérkőzését. Öt labdarúgóra nem számíthatott az olasz mester. Délczeg, Marshal és Faggyas kisebb sérülés miatt hagyta ki a meccset. Kemenes Szabolcs a téli szünetben sérvműtéten esett át, a kapus hétfőtől már a társaival edz. Az ötödik hiányzó Tandia Souleymane, aki eltiltás miatt nem játszhatott, a fegyelmi bizottság április 4-ig minden mérkőzéstől (edzőmeccstől is) eltiltotta a védőt.

Három próbajátékos kapott lehetőséget a bizonyításra. A 23 éves argentin származású, de olasz állampolgár Leandro Antonio Martinez. A légiós az olasz Cremonese csapatától érkezett, egy rövid svájci kitérő kivételével csak Itáliában futballozott. A támadó az olasz U20-as válogatottban 3 alkalommal is pályára lépett. A 21 éves Lorusso Alessandro született olasz. A baloldali védő a genovai Sampdoriától érkezett Kispestre. A 24 éves román Pascariu Claudiu az FCM Targu Mures csapatától érkezett.

A meccs első eseménye Vernes távoli lövése volt. A fiatal szélső később egy remek beadással hozta helyzetbe Diaby, de a légiós lövése elkerülte a kaput. Rossi mester szünetben „sort” cserélt. A próbajátékosok a második félidőben jutottak szóhoz. Martinez egy szép fejessel mutatkozott be, de a labdája elkerülte a kaput. Odia távoli szabadrúgását hárította Herbert kapus. A vendégek első és egyetlen támadása csaknem góllal végződött, a fiatal Vereczkei azonban jó ütemben, kapujából kifutva lábbal mentett. A félidő közepén Vécsei hagyta faképnél a védőket, ám mielőtt lövőhelyzetbe kerülhetett volna egy védő buktatta. A komlói játékos sárga lapot kapott, Bálintot pedig ápolni kellett, de szerencsére visszatért a pályára. A szabadrúgást Ivancsics végezte el, aki a jobb kapufát találta telibe.

A fővárosiak legközelebb szerdán, 13 órakor a Veszprém ellen játszanak a Bozsik Stadionban.

LABDARÚGÁS
Felkészülési mérkőzés
Bp. Honvéd – Komlói Bányász 0-0
Bozsik Stadion, 100
néző, Vezette: dr. Szanyi Ádám (Nekita B., Horváth K.)
Bp. Honvéd
1. félidő: Czuczi – Moga, Lovric, Ignjatovic, Baráth – Ikenna-King, Hidi, Diarra - Tchami, Diaby, Vernes.
2. félidő: Vereckei – Zivanovic, Remes, Pascariu, Lorusso – Nagy G., Diakite, Vécsei, Odia - Martinez, Ivancsics.
Komló: Herbert – Takács M., Puskar, Kovács Z., Bárkányi – Dudu, Iván, Kalmár B., Kovács P. – Czonev, Halasi. Cserék: Zaharia, Kalmár G., Kiss Varga, Jutai, Pokol, Vörös, Lingl, Ngale.

Videók