NB I: a Loki védője győzelemre készül Kecskeméten

Idei első bajnoki mérkőzésére készül a DVSC-TEVA, amely szombaton a Kecskemét vendége lesz. Az OTP Bank Liga 18. fordulójában rendezendő találkozó előtt Nagy Zoltánt, a Loki jobbhátvédjét kérdezte a klub honlapja.


"Idén már játszottunk ugyan Magyar Kupa- és Ligakupa-meccset, de a bajnokság teljesen más, az egyik legfontosabb – amellett, hogy a másik két küzdelemsorozatot is nagyon komolyan vesszük -, és már igazán várjuk, hogy elkezdődjön. Hónapok óta erre készülünk, és úgy látom a többieken is, hogy elszántak a kecskeméti összecsapás előtt – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Nagy Zoltán.

Kecskeméten eddig nem sok babér termett a Lokinak, ám legutóbb sikerült három ponttal távozni a Széktói Stadionból. Ezúttal is győzelemre készülnek a debreceniek.

"Minden meccs más, ezt már többször megtapasztalhattuk. Úgy utazunk Kecskemétre, hogy igyekszünk minél jobb eredményt elérni. Persze minden csapat szeretne nyerni, pláne az első meccsen, hiszen ez lökést ad a folytatásra. Biztos vagyok benne, a hazaiak is odateszik magukat, így szerintem jó összecsapás láthatnak majd a szurkolók. Minden pontra szükségünk van, hogy elérjük célunkat, és a nemzetközi kupaindulást jelentő hely egyikén végezzünk, ehhez elsőként szombaton nyerni kell a KTE otthonában, erre készülünk."

Videók