NB I: 3 büntető, 9 sárga-, 1 piros lap és Fradi győzelem

A Ferencváros a hajrában értékesített büntetővel 3-2-re győzött a Budapest Honvéd vendégeként az OTP Bank Liga 14. fordulójának nyitómérkőzésén.


Gera Zoltán (MTI/Illyés Tibor)

A két csapat múlt héten is találkozott egymással a Bozsik Stadionban, akkor gól nélküli döntetlent követően a vendégek 11-esekkel jutottak tovább a Magyar Kupa nyolcaddöntőjéből. A kispestiek immár hét bajnoki találkozó óta nyeretlenek.

A Ferencváros kezdte jobban a találkozót, de aztán a hazaiak fokozatosan átvették a játék irányítását és egy értékesített büntető révén egygólos előnnyel vonulhattak szünetre. A folytatásban a vendégek kevesebb mint öt perc alatt megfordították az állást. Ezt követően kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, mindkét fél győzelemre játszott, ennek megfelelően felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A kispestiek a második 11-esüket is gólra váltották, sőt, a hajrában kezdeményezőbbek voltak, számos támadást vezettek a győztes gól megszerzésének reményében. A végén azonban a Ferencváros jutott büntetőhöz, a szünetben csereként beállt Lamah pedig eldöntötte a találkozót.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 14. forduló:
Budapest Honvéd-Ferencváros 2-3 (1-0)
Bozsik Stadion, 1000 néző, v.: Fábián
Budapest Honvéd: Kemenes - Ikenne-King, Alcibiade, Ignjatovic, Baráth - Job (Holender, 58.), Godoy (Czár, 82.), Hidi, Vécsei - Youla, Prosser (Bobál G., 69.)
Ferencváros: Dibusz - Dilaver, Mateos, Nalepa, Bönig - Somália, Cukic, Gyömbér (Lamah, a szünetben), Gera (Ugrai, 84.) - Böde, Lauth (Nagy Dán., 88.)
Gólszerzők: Youla (28., 55., mindkettőt 11-esből), illetve Böde (47.), Lauth (49.), Lamah (90., 11-esből)
Sárga lap: Alcibiade (21., 89.), Prosser (42.), Godoy (43.), Holender (66.), Ikenne-King (68.), illetve Nalepa (14.), Lauth (27.), Mateos (74.)
Piros lap: Alcibiade (89.)

A tabella állását itt tekintheted meg.

Videók