Nagyot botlott a Honvéd, értékes győzelmet szerzett a Kisvárda

A kispestieket magabiztosan gyűrte le a Diósgyőr.


A Honvéd nagyarányú vereséget szenvedett, az Újpestnek nem ment ideiglenes otthonában, míg a Ferencváros hozta a kötelezőt.

A Budapest Honvéd súlyos, 4-0-s vereséget szenvedett szombaton a vendég Diósgyőrtől.
Az első félidő jó iramú, hullámzó és küzdelmes mezőnyjátékot hozott, amelyben a zárt védelmek miatt komoly gólhelyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani. A hazaiakkal ellentétben a vendégek azért néhány alkalommal legalább távolról megdolgoztatták a rivális kapusát.

A szünet után Hasani góljával azonnal vezetést szerzett a vendégcsapat, majd az azonnal nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt hazaiak pillanatai következtek, de még a veszélyes helyzeteiket sem tudták gólra váltani.


Az elmaradt egyenlítés helyett a több ígéretes kontrát vezető diósgyőriek szereztek újabb találatot, akkor Ivanovszki volt eredményes a 71. percben. A hátralévő időben Batik, majd Mezghrani is begyűjtötte a második sárga lapját, így kilenc emberrel fejezte be a találkozót a Honvéd, míg a DVTK Molnár révén egy újabb kontrát zárt góllal, Iszlai pedig egy büntetőt értékesített.
A kispestiek a bajnoki szezonban a 12. hazai mérkőzésükön ötödször maradtak alul. A DVTK legutóbb 2014 áprilisában nyert bajnoki mérkőzésen a Honvéd vendégeként.

A Fehérvár villámrajtot vett, a második percben Funsho Bamgboye közelről perdített a vendégek kapujába. Tovább támadtak a hazaiak, előbb Vinícius Paulo ollózott a felső lécre, majd Nagy Tamás öngóljával növelték előnyüket.




A Kaposvár elvétve jutott csak el a fehérvári tizenhatosig, kapura azonban teljesen veszélytelen volt. A szünet előtt tovább növelte előnyét a hazai csapat: Ivan Petrjak önzetlen passzát a február elején visszatért Nikolics Nemanja gurította az üres kapuba.


A második félidőben is a Fehérvár játszott nagy fölényben, a somogyiak becsülettel küzdöttek, gólt azonban egyik csapat sem szerzett, így maradt az első félidő végén kialakult 3-0-s eredmény.

Mivel az Újpest a fővárostól 230 kilométerre talált ideiglenes otthonra - amíg a játékra jelenleg alkalmatlan Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyegét nem teszik rendbe -, egyáltalán nem volt meglepő, hogy csak néhány néző lézengett a zalaegerszegi stadionban.
Az ürességtől kongó lelátók egyáltalán nem zavarták meg a vendégeket, akik már a harmadik percben megszerezték a vezetést. Az Újpest mezőnyfölényben futballozott és a játékrész közepén egyenlített. A félidő hajrájában a felcsútiak előbb még csak a kapufát találták el, majd érkezett Knezevic, aki egy óriási bombával újra vezetéshez juttatta csapatát.

A fordulást követően az Újpest támadott az egyenlítésért, de egyetlen Novothny fejesen kívül nem tudott veszélyhelyzetet kialakítani.

A vendégek a 87. percben a csereként pályára lépő Van Nieff távoli szabadrúgásával eldöntötték a találkozót - Pajovic mintha nem hitte volna, hogy a holland középpályás abból a távolságból is megpróbálja -, így Novothny gólja a 91. percben már csak a szépségtapaszt jelentette a lila-fehérek számára.


A Puskás Akadémia Zalaegerszegen nyert, az Újpest ellen.

Fotó: Facebook.com/PuskásAkadémia
 

A Kisvárda hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Paksot, ezzel meg is előzte szombati ellenfelét, amely a játéknap előtt egy ponttal állt előtte.
A hazaiak mezőnyfölényben játszottak és időnként látványosan kombináltak, de sokáig nem jelentettek komoly veszélyt a kapura. A vendégek a stabil védekezést helyezték előtérbe, öt védővel álltak fel, és ellentámadásokból igyekeztek zavart kelteni.

A Kisvárda azonban fegyelmezetten futballozott, figyelt arra, hogy a paksiak ne igazán tudjanak megiramodni. Összességében eseménytelen játék zajlott a pályán, az első - hazai - helyzetre a 40. percig kellett várni.



A szünet után komoly mezőnyfölénybe került a Kisvárda, alig tudott kijönni a szorításból a Paks. Ezzel együtt a hajráig továbbra sem volt igazi helyzete a hazai csapatnak, amely a vezetést egy jól eltalált távoli lövéssel a csereként beállt Sassá révén szerezte meg. Pár perccel később Bumba is nagy gólt lőtt, ezzel gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést, melyet az aktívabb és kezdeményezőbb hazai csapat megérdemelten nyert meg.
 

A kiesés ellen küzdő Zalaegerszeg meglepetésre 2-1-re nyert a harmadik helyen álló Mezőkövesd vendégeként. A borsodiak két győzelem után kaptak ki ismét, saját közönségük előtt pedig sorozatban három veretlen meccs után maradtak pont nélkül.
A zalaiak idegenben az előző három bajnokijukat elveszítették. Az első félidőben többet támadott a Mezőkövesd, amely a labdát is többet birtokolta, de gólt nem sikerült szereznie, miután Demjén remekül védett. A félidő hajrájához közeledve Mitrovic jól sikerült távoli lövése után a labda utat talált a hazaiak kapujába, így a kiesés elől menekülő ZTE egygólos előnyénél vonultak szünetre a felek.

Fordulás után a Mezőkövesdnek egyetlen akcióra sem futotta még, és máris megduplázta előnyét a vendégegyüttes.


A folytatásban Demjénnek akadt egyfolytában dolga, a hazaiak ugyanis rákapcsoltak és sorra dolgozták ki a helyzeteket. Már úgy tűnt, a hajrára kiszabadul a szorításból a ZTE, Katanec kezezése miatt azonban tizenegyeshez jutottak a kövesdiek, a vendégek pedig emberhátrányban voltak kénytelenek lejátszani az utolsó tíz percet. A lefújásig nagy erőket mozgósítottak a hazaiak a gólszerzés érdekében, de kevés idejük maradt és nem jártak sikerrel, így pont nélkül maradtak.

Az éllovas és címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a Debrecent.
Bátor, egész pályás letámadást vállalt fel az első félidőben a Debrecen, amely nagyon nem ízlett a kibontakozni így sokszor képtelen Ferencvárosnak. A vendégek állandóan mozgásban és feszültség alatt tartották a hazaiak védelmét, de Kinyik korai öngóljával, valamint Boli remekül eltalált lövésével a Ferencváros kétgólos előnnyel vonulhatott a pihenőre.

A második félidőben a kapuk csupán egy-két alkalommal forogtak veszélyben, de miután a debreceni letámadásokból már hiányzott a korábbi intenzitás, a ferencvárosiak fokozatosan átvették az irányítást, és a lefújásig magabiztosan tudták a mezőnyben tartani a játékot.

A bajnokságban a Ferencváros pályaválasztóként immár 48 találkozó óta nem talál legyőzőre, ezeken a meccseken a 37. győzelmét aratta. A DVSC sorozatban a harmadik mérkőzésén nem szerzett pontot, és a bajnoki szezonban 11 idegenbeli meccsén hetedszer kapott ki.
 

OTP Bank Liga, 23. forduló:

MOL Fehérvár FC - Kaposvári Rákóczi FC 3-0 (3-0) 

gólszerzők: Bamgboye (2.), Nagy T. (21. - öngól), Nikolics (44.)
sárga lap: Nikolics (45.), illetve Balázs Zs. (1.), Tarasovs (31.), Szakály A. (39.), Nagy R. (74.)

Újpest FC-Puskás Akadémia FC 2-3 (1-2)
gólszerzők: Calcan (28.), Novothny (91.), illetve Vanacek (3.), Knezevic (43.), Van Nieff (87.)
sárga lap: Onvo (33.), Litauszki (69.), illetve Urblík (31.), Knezevic (36.)

Kisvárda Master Good-Paksi FC 2-0 (0-0)
gólszerzők: Sassá (74.), Bumba (82.)
sárga lap: Viana (45+2.), Karaszjuk (68.), Sassá (78.), illetve Szélpál (87.), Balogh B. (92.)

Budapest Honvéd FC-Diósgyőri VTK 0-4 (0-0)
gólszerzők: Hasani (46.), Ivanovszki (71.), Molnár G. (78.), Iszlai (84., 11-esből)
piros lap: Batik (73.), Mezghrani (83.)
sárga lap: Kálnoki-Kis (33.), Mezghrani (50., 83.), Batik (56., 73.), illetve Ivanovszki (23.), Iszlai (40.), Rui Pedro (43.), Brkovic (60.), Sesztakov (64.)

Mezőkövesd Zsóry FC-Zalaegerszegi TE 1-2 (0-1)
gólszerzők: Cseri (80., 11-esből), illetve Mitrovic (39.), Bőle (46.)
kiállítva: Katanec (79.)
sárga lap: Neszterov (5.), Farkas (11.), Nagy D. (49.), illetve Katanec (30., 79.), Katelarisz (37.)

Ferencvárosi TC-Debreceni VSC 2-0 (2-0)
gólszerzők: Kinyik (6. - öngól), Boli (39.)
sárga lap: Csősz (45.), Kinyik (58.), Bódi (65.)

A tabella:

1. Ferencváros 21 15 4 2 38-18 49 pont
2. MOL Fehérvár FC 23 14 4 5 42-21 46
3. Mezőkövesd Zsóry FC 23 12 5 6 33-21 41
4. Puskás Akadémia FC 23 10 8 5 38-27 38
5. Diósgyőri VTK 23 10 3 10 32-31 33
6. Budapest Honvéd 23 9 6 8 24-27 33
7. Kisvárda Master Good 23 8 4 11 30-34 28
8. Újpest FC 22 8 4 10 29-34 28
9. Debreceni VSC 22 8 3 11 35-41 27
10. Paksi FC 23 8 2 13 29-41 26
11. ZTE FC 23 6 6 11 30-36 24
12. Kaposvári Rákóczi FC 23 3 1 19 19-48 10

Az 1. fordulóból elhalasztott Ferencváros-Debreceni VSC mérkőzést április 7-én pótolják, míg a 20. fordulóból elhalasztott Újpest FC-Ferencváros rangadónak még nincs új időpontja.

Borítókép: MTI

Videók