Műteni kellett a debrecen szerb kapusát

A kereszt- és oldalszalag-szakadást szenvedett kapust megműtötték. Farkas szintén hosszabb pihenőre kényszerül.


Mint ismert, szombaton a Győr elleni mérkőzésen megsérült Nenad Novakovics. Már akkor sejteni lehetett, hogy nagy a baj, hiszen nem tudott a saját lábán lejönni, és a helyszínen végzett rögtönzött vizsgálatok alapján úgy tűnt, szalagszakadást szenvedett. Ezt nem erősítette meg a pár nappal később készült MRI-felvétel, ám – ahogy erről már írtunk is - belső szalagsérülések esetében pontos diagnózist csak úgy tudnak felállítani az orvosok, ha felnyitják a térdet. A játékos Münchenbe utazott egy olyan specialistához, akit régóta ismer, és ott bizonyossá vált, hogy belső oldalszalag-, illetve hátsó és elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, emellett leszakadt egy porcdarab is.

Novakovics belső oldalszalagját és a leszakadt porcdarabot tegnap operálták meg, nyolc hét múlva pedig az elszakadt hátsó és elülső keresztszalagot műtik meg. Szintén megműtötték Farkas Balázst, akinek a térde még a Mezőkövesd elleni felkészülési mérkőzésen sérült meg. A támadó Tatán feküdt kés alá és nemrég tolták ki a műtőből. Kiderült, hogy a bal térdében elszakadt a keresztszalag, így ő is hosszabb pihenőre kényszerül.

Videók