MTK-Újpest: az első nagy hiba döntött - nyilatkozatok

yőzelemmel debütált az Újpest FC kispadján Nebojsa Vignjevics, miután Juanan fejesgóljával 1-0-ra legyőzték az MTK csapatát az OTP Bank Liga 12. fordulójának nyitómérkőzésén.


A lefújást követően a két vezetőedző értékelt.

Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője (ujpestfc.hu): "Nagyon kemény mérkőzésen vagyunk túl. Két jó csapat játszott és mindkettőnek nagyon kellettek a pontok. Jó ütemben szereztük a gólunkat, ez fontos volt, mert mindkét csapat kicsit idegesen kezdett, de a gólunk után mi magabiztosabban folytattuk és több helyzetet is kialakítottunk - az MTK pedig leginkább szögletek után volt nagyon veszélyes. Ami fontos volt még ma, hogy sikerült megállítanunk Kantát, a második félidőben pedig jól és szervezetten védekeztünk. Ekkor is voltak még helyzeteink, a második gól nem jött össze, de szerintem így is jó meccs volt ez számunkra. Gratulálok a játékosoknak, a szurkolóknak pedig köszönöm a biztatást, sokat segítettek a csapatnak a nehezebb pillanatokban. Az MTK-nak a mainál több szerencsét kívánok a következő meccsekre!”

Garami József, az MTK szakmai igazgatója: "Hasonlóan látom a mérkőzést, mint kollégám. Küzdelmes, hajtós mérkőzés volt, mi követtük el az első nagy hibát, amiből gólt is kaptunk. Az Újpest baloldalával nehezen birkóztunk meg. Néhány játékosom a szokásosnál több labdát is elpasszolt, emiatt a játékunk nem olyan volt, mint az elvárható. Pontrúgásból jó néhány lehetőségünk volt, ezeket azonban nem sikerült értékesíteni. A mérkőzésen az Újpest bár jobban játszott, de szerintem a meccsben benne volt a más eredmény lehetősége is.”

A mérkőzés összefoglalóját itt olvashatod el.

Videók