MLSZ: a holland iskolával ismertették a magyar edzőket

Brit szaktekintély mellett hazai edzők mutatták be a Hollandiából indult, de ma már az egész világon használt Coerver-módszert mintegy 500 hazai utánpótlásban dolgozó szakembernek Gödöllőn.


Az MLSZ honlapja szerint az MLSZ Edzőképző Központja és a Sportigazgatóság hétfőn Gödöllőn, a Szent István Egyetemen tartotta meg második Utánpótlás konferenciáját, "A Coerver módszer alkalmazása a gyermeklabdarúgók felkészítésében" címmel. A program jelentős érdeklődés mellett zajlott, részt vettek rajta az utánpótlás-válogatottak szövetségi edzői, megyei szakmai igazgatók, megyei koordinátorok, NB I-es és NB II-es klubok szakemberei.

Az MLSZ vendége volt Austin Speight, a Coerver-iskola angliai és írországi igazgatója és nemzetközi instruktora, aki elméleti előadások keretében ismertette meg a magyar szakemberekkel a módszer alapjait, valamint a kisjátékokat, az egy az egy elleni játékot és a hatékony passzjátékot fejlesztő bemutató edzésein gyakorlatban is bemutatta a Coerver-iskola legfontosabb elemeit.

"A Coerver-iskola anyagát a világ szinte minden országában használják az utánpótlás-képzésben, Magyarországon azonban nem volt széles körben ismert a módszer "- mondta az mlsz.hu-nak Szalai László, az Edzőképző Központ igazgatója. - "Annak idején bizonyos elemeit használtuk a képzésben, aztán ez elfelejtődött, miközben külföldön a program kiszélesedett, modernebbé vált. Szerettük volna, hogy a nyugati országokban használt ismeretanyag eljusson a magyar szakemberekhez, ezért rendeztük meg ezt a konferenciát, és a résztvevők számából ítélve van is igény ennek a tudásanyagnak a megszerzésére. Akkor lesz sikeres ez a konferencia, ha az itt elhangzottak eljutnak az igazi célcsoporthoz, a gyerekekhez. A legfontosabb ugyanis, hogy a gyerekek megkapjanak minden információt, ami a modern futballban szükséges, s ami az ő felkészülésüket szolgálja."

Videók