Meglepték Pintérék az MTK-t

A harmadik fordulóig kellett várni, hogy megszerezze az újonc Mezőkövesd első győzelmét. Pintér Attila együttese az észt Tarmo Kink góljával győzte le az MTK-t.


A mérkőzés előtt Kanta Józsefet, az MTK Budapest csapatkapitányát köszöntötték, aki egy hete Gyirmóton játszotta 250. bajnoki mérkőzését.

 A nagy ünneplésbe talán belealudt az MTK, ugyanis a Mezőkövesd kezdte aktívabban a mérkőzést, Pintér Attila csapata letámadással próbálkozott, amivel meg is tudta zavarni az ellenfelet. Gólt azonban nem eredményezett a taktika, és a 8. percben majdnem az MTK szerezte meg a vezetést, de Vass Ádám 25 méteres bombáját Tomas Tujvel a felsőlécre tornázta.

Ekkor úgy tűnt, hogy remek mérkőzésnek leszünk szemtanúi, de az első tíz perc csalóka volt, mert a folytatásban inkább mezőnyjáték és a rengeteg szabálytalanság dominált. Az MTK edzője, Teodoru Vaszilisz többször is kérte játékosait, hogy ne ácsorogjanak a pályán.

Ha már a Mezőkövesd kapusa bemutatott egy bravúrt, akkor Hegedüs Lajos sem maradhatott adós: a félidő hajrájában Sós baloldali beadása után Pauljevics fordult kapura, de az MTK hálóőre gyönyörű mozdulattal leért a jobb alsó sarokba és kitornázta a labdát.

A szünet után ismét a Mezőkövesd lendült akcióba; Pintér Attila a szünetben kettőt is cserélt és ez új lendületet adott csapatának. Az 58. percben össze is jött a vezető gól, amikor egy baloldali beadás után Tarmo Kink szó szerint belefutott a labdába, amely a jobb felső sarokba perdült (0-1).

Nem sokkal később a gólszerző növelhette volna a Kövesd előnyét, de egy jobb oldali szöglet után 11 méterről fölé fejelt. Az MTK ekkor már érezte, hogy nagyobb erőket kell mozgósítania az egyenlítésért, de nem igazán tudták megdolgoztatni Tomas Tujvelt. A kék-fehérek legnagyobb lehetősége Korozmán előtt adódott, aki szinte nullszögből próbált gólt lőni egy kiugratás után, ez mindent elmond az MTK támadójátékáról.

 

Az utolsó negyed órában a Mezőkövesd már kontrákra rendezkedett be, mellette rutinosan tördelte a játékot, és nem riadt vissza egy kis csibészségtől sem, ha húzna kellett az időt. Pintér Attila csapata ezzel megszerezte első győzelmét az OTP Bank Liga 2016/17-es kiírásában és továbbra is veretlen, míg az MTK továbbra is első győzelmére vár.

Videók