Máris megvan Nikolics utódja - régi-új edző a MOL Fehérvárnál

Joan Carrillo vezeti mától a csapat edzéseit.


A MOL Fehérvár FC szóban megegyezett Joan Carrilloval, aki a mai naptól kezdve veszi át az első csapat irányítását. A klub az adminisztratív folyamatok lezárását követően ad bővebb tájékoztatást a témában.

A fehérvári együttes nem sokkal azt követően jelentette be a tréner visszatérését, hogy szerződést bontott a szerb Marko Nikoliccsal. Az 51 éves spanyol szakemberrel egyelőre csak szóban állapodtak meg, bővebb tájékoztatást az adminisztratív folyamatok lezárását követően ad az egyesület.
 


Joan Carillo 2014 nyarától 2015 júniusáig irányította a fehérvári csapatot vezetőedzőként. Előtte Paulo Sousa, majd José Manuel Gomes segítőjeként is dolgozott a Vidinél, amellyel bajnokságot nyert, 37 mérkőzésen 28 győzelem, 5 döntetlen és 4 vereség volt a mérlege.

A Fehérvár, amely utóbbi hét bajnoki összecsapásából csak kettőt nyert meg, szombaton hazai pályán 3-1-re kikapott a Puskás Akadémiától, így jelenleg harmadik helyen áll az OTP Bank Ligában. Az együttes hátránya három pont a címvédő és listavezető Ferencvároshoz képest úgy, hogy a fővárosiak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

Forrás: molfehervarfc.hu

Borítókép: molfehervarfc.hu

Sport365.hu - A szurkolókat nem lepte meg Nikolics menesztése

Mint arról beszámoltunk a MOL Fehérvár FC labdarúgócsapatának vezetősége hétfőn szerződést bontott a vezetőedzővel, a szerb Marko Nikoliccsal. A Mol Fehérvár a hivatalos Facebook oldalán tette közzé a hírt, a kommentekből pedig jól látszik, hogy a fehérvári csapat szurkolóit nem lepte meg a döntés. A többség szerint már érett a szerb edző menesztése.

Videók