Már két magyar bíró sípolhat a Bajnokok Ligájában

Az elmúlt nemzetközi mérkőzéseken nyújtott szakmai értékelések alapján várható volt, hogy mindhárom él-játékvezetőnk szerepet kap a következő fordulókban is. A mai napon az UEFA játékvezető bizottsága megküldte a jelölést, mely egy későbbre várt meglepetést is tartalmazott. A küldésből kiderült, hogy Vad István is bekerült a Bajnokok Ligájában működő játékvezetők közé.


Vad István alig három és féléves nemzetközi kerettagság után, a BL-ben meccseket vezető európai bírók legfiatalabbjaként, 31 évesen kapta a megbízatást. Bár 1997-ben három BL-játékvezetője is volt Magyarországnak (Puhl Sándor, Piller Sándor és Vágner László), a mostani eredmény mindenképpen óriási elismerés az UEFA részéről.

Mindhárom mérkőzésre – melyeket három nappal a találkozók előtt hoznak csak nyilvánosságra - már hat játékvezető utazik, ennek megfelelően: október 19-én, vagy 20-án Vad Istvánt első BL-mérkőzésén Ring György, Szpisják Zsolt, Veizer Roland, Bognár Tamás és Andó Szabó Sándor segíti.

Szabó Zsolt október 21-én Európa Liga találkozót dirigál, Kispál Róbert, Varga Zsolt dr., Farkas Ádám, Németh Ádám és Solymosi Péter társaságában.

Természetesen Kassai Viktorra is várhatóan rangos BL-találkozó vár november 2-án, vagy 3-án, az ő csapatát Ring György, Vámos Tibor, Fábián Mihály, Bognár Tamás és Bede Ferenc alkotja.

(Forrás:mlsz.hu)

Videók