Litauszki: összeért a csapat, jövőre dobogón végzünk

Litauszki Róbert, az Újpest játékosa szerint összeért a lila-fehér gárda és a Videoton elleni meccsen győzelemmel szeretnének búcsúzni a szurkolóiktól.


Litauszki a Kecskemét elleni mérkőzésen nem a megszokott helyén játszott, hanem mint védekező középpályás. A felkészülési időszakban már egyszer kipróbálták ezen a poszton. "A sok sérülés miatt úgy alakult, hogy Marc Leliévre, a megbízott edző egy sorral előrébb tolt a csapatban - mondta Litauszki Róbert. - "Nem volt kimondottan idegen számomra a poszt, mert régen is játszottam már itt, de az elmúlt időszakban inkább középső védőként léptem pályára. Örültem neki, hogy lehetőséget kapok ezen a poszton, és próbáltam úgy játszani, hogy be tudjam bizonyítani, hogy itt is megállom a helyemet. Úgy gondolom, hogy amit kért az edző, azt teljesítettem, és megcsináltam. A játék képe alapján a döntetlen megfelelő eredmény a számunkra, mert tudtuk, hogy a Kecskemét egy jó csapat, és a győzelemre fognak játszani, mert fontos nekik az Európa Ligát érő negyedik hely. Nálunk a sok sérülés miatt hiányoztak azok a játékosok, akik eddig gólokkal segítették a csapatot. Az egy pont ilyen körülmények között jó eredmény"- véli az Újpest játékosa.

Hét forduló óta nem kapott ki az Újpest bajnoki meccsen. Úgy tűnik, hogy a szezon végére összeszedte megát a csapat. "Nagyon örülünk neki, hogy sikerült, mert nem úgy tűnt, hogy lesz egy ilyen sorozatunk a tavaszi szezonban. Úgy érzem, hogy összeért a csapat, megtaláltuk a közös hangot, kialakult egy nagyon jó összhang a csapaton belül, és megtanultunk egymásért és az Újpestért küzdeni. Szervezettebbek lettünk és sokkal jobban koncentrálunk a találkozókon"- tette hozzá a védő.

A bajnoski sorozat utolsó meccsét a Videoton ellen játszák a lilák hazai pályán. Litauszki arra számít, hogy a Videoton a biztos ezüstérem birtokában nem ad ki mindent magából. "Már kezdünk hozzászokni, hogy az utolsó fordulóban mindig a Videoton az ellenfél. Ellenük mindig jó meccset játszunk, és mivel nekik már megvan a második hely, ezért remélem, hogy lesz bennük egy kis elégedettség, ami által mi könnyebben és felszabadultan tudunk majd játszani. Mindenképpen győzelemmel szeretnénk búcsúzni a közönségünktől hazai pályán, és megköszönni nekik az egész éves bíztatást és kitartást, hiszen amikor nem úgy ment a játék, akkor is mögöttünk álltak, és szurkoltak nekünk" - mondta Litauszki.

Videók