Különleges programokkal várják a szurkolókat a rangadó előtt

Telt házra számítanak Fehérváron.


Vasárnap a két bajnokesélyes csap össze az OTP Bank Ligában, ugyanis jön a MOL Fehérvár - Ferencváros rangadó. A fehérváriak nagyon készülnek már a találkozóra. Ennek mikéntjéről a székesfehérvár.hu számolt be. Írásukat változtatások nélkül közöljük.

A fehérvári klub tájékoztatása szerint tízezer jegy már elfogyott elővételben. A meccs előtt családi programok, különleges lehetőségek is várják az érdeklődőket a stadion környékén.

A MOL Fehérvár vezeti a bajnokságot, de vesztett pontok tekintetében az egy meccsel kevesebbet játszó Ferencváros sem áll rosszabbul. Vagyis a várakozásnak megfelelően alighanem ebben a szezonban is ez a két csapat harcol elsősorban a bajnoki címért, így mindhárom találkozójuknak nagy jelentősége van. Ezek közül az első vasárnap lesz Sóstón, ahová a Fradi egy moszkvai, győztes EL-meccs után érkezik. Az érdeklődés nagy, a molfehervar.hu klubhonlapon megjelent tájékoztató szerint elővételben tízezer jegy talált gazdára, így több olyan szektor is megnyitnak, amik a korábbi hazai meccseken zárva maradtak.

A várhatóan szép őszi napon már a rangadó előtt programokkal várják a szurkolókat a fehérvári szervezők. A székesfehérvári önkormányzat jóvoltából a sóstói kilátótorony 14.00 és 16.30 között ingyenesen lesz látogatható (fontos megjegyezni, hogy a toronyban egyszerre csak 15 ember tartózkodhat)!

Az egyéb lehetőségek:

Ételudvar: A MOL Aréna Sóstó főépülete előtti téren a meccsnap hangulata mellett 14:00-tól ínyenc falatokba is belekóstolhatnak a szurkolók. A foodtruckok kínálatában hot-dog, kávé, limonádé (MOL Fresh Corner), kolbász (Kolbice), krumpli-chips (Crispy Chips), lángos és fánk is választható, de nem maradthat el a fröccs- (Laposa) és a sörterasz sem!

Versenyautók: Szintén a főépület előtt, 14:00 órától lehet megtekinteni a Zengő Motorsport két Seat Cupra versenyautóját is, amelyekkel a TCR Europe Túraautó-kupában indul az istálló

Freestyle foci: A labdazsonglőrök bemutatója mellett ügyességi játékokban is kipróbálhatják magukat az érdeklődők a főépület előtti téren 14:30-tól. A félidei szünetben, a C és a D lelátók alatti belső kerengőn is találkozhatnak a srácokkal és trükkjeikkel a mérkőzésre kilátogatók.

Vidi Múzeum: A Vidi legendája és örökös gólkirálya, Szabó József fogadja az érdeklődőket a klub történelmének legfontosabb állomásait bemutató kiállításon, 14:30-tól.

Szurkolói zóna: A C és a D lelátó alatti kerengőn újra lehetőség lesz kipróbálni a Darts Focit és a Reflexfalat, gyerekek számára pedig itt, és a B-szektorok alatt is gyereksarok nyílik.

Ahogy azt már a szurkolók megszokhatták, ezúttal is lesz mérkőzésnapi műsorújság, a lefújást követően pedig 2019-20-as csapatposzterekhez juthatnak a meccsre kilátogatók.

Forrás: szekesfehervar.hu

Kép: molfehervarfc.hu

Videók