Kubatovékkal tárgyalnak a Fradisták, megegyezés születhet

A Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül csoport Facebook-oldalán erősítette meg a hírt, miszerint egy ideje a Ferencváros vezetőségével tárgyalnak és az sem elképzelhetetlen, hogy megegyezés szülessen.


 
Fotó: Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül - Facebook
 
 
A csoport az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra:
 
Fradisták!
Az utóbbi időben számos fórumon elhangzott, hogy a szervezett szurkolói csoportok tárgyalásokat kezdtek a Ferencváros vezetésével. Megerősítjük, hogy ezek a hírek igazak, a felek valóban tárgyalóasztalhoz ültek több alkalommal is.
 
Azonban a Ferencváros kérésének megfelelően a megbeszélések részleteit azok lezárásáig nem hozzuk nyilvánosságra.
 
Kérünk minden velünk egyetértőt, a csoportokkal a legnehezebb helyzetekben kitartót, hogy - ahogy eddig is tették -, bízzanak meg most is a Tábor felelős, a Ferencváros és a szurkolók érdekeit maximálisan szem előtt tartó döntéseiben.
 
Ismételten kijelentjük, hogy a Tábor egységes, közösen cselekvő és továbbra sem megosztható, valamint kizárólag ésszerű, a kialakult helyzethez képest a lehető legerősebb biztosítékokat tartalmazó kompromisszumot hajlandó elfogadni.
 
Nem kizárható egy elfogadható kompromisszum létrejötte a felek között, ennek esetleges megszületéséig türelmeteket kérjük! Amint lehetséges pontos és egyértelmű tájékoztatást adunk minden Fradista számára. 
 
 
 

KÖZLEMÉNYFradisták! Az utóbbi időben számos fórumon elhangzott, hogy a szervezett szurkolói csoportok tárgyalásokat...

Közzétette: Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül – 2016. március 24.
 
 
Az FTC szervezett szurkolói csoportjai azóta nem járnak meccsre a Groupama Arénába, mióta csak vénaszkenneres ellenőrzés útján lehet bejutni. Kubatov Gábor, az FTC elnöke többször is hangsúlyozta, hogy nem ül tárgyalóasztalhoz a szurkolókkal, amiért korábban töbször is komoly büntetést kapott miattuk a klub. A fanti közlemény szerint ebben a patthelyzetben következhet be most alapos fordulat.

Videók