Kondás: "Lehetőséget adtunk ellenfelünknek"

2-2-es döntetlent játszott az OTP Bank Liga utolsó 2013. évi fordulójának nyitómérkőzésén az őszi bajnok DVSC-Teva a Mezőkövesd otthonában, amelyben az edzők egyik oldalon se voltak elégedettek a látottakkal.


Nem sikerült győzelemmel zárnia az OTP Bank Liga utolsó ősszel rendezett fordulójának nyitómérkőzését a listavezető Debrecen, amely csak 2-2-es döntetlent játszott az újonc, alsóházban szerénykedő Mezőkövesd otthonában. 

Az edzők egyik oldalon se voltak elégedettek a látottakkal, ugyanis mind Kondás Elemér, mind Véber György is mérges volt játékosaira a bekapott gólok miatt.

"A szív és az akarat segített minket az egy ponthoz, pont az ész hiányzott a csapat játékából." - nyilatkozta a hazaiak mestere, Véber György a mérkőzés után. "Egy jobb csapat ellen játszottunk ma, így meg kellett fontolnunk, hogy miként kezdjük a mérkőzést. Az ész hiányában arra utaltam, hogy mindenkinek megvan a feladata a pontrúgásoknál, hogy kinek hol kell állnia, kit kell fognia, aztán hogyan kell a kontráknál védekezni, amely megszűnt a második kapott gól előtt, amely egy óriási észnélküliség következménye volt. Innen már a szív és az akarat lépett előre, hogy 0-2-ről, egy kilátástalan helyzetből fel tudtunk állni és egy értékes pontot szereztünk."

"Vezetünk, az történik a pályán amit akartunk, aztán összehoztunk ellenfelünknek egy nevetséges tizenegyest, meg egy lehetőséget az egyenlítésre, amit kihasználtak." - értékelte a Debrecen edzője, Kondás Elemér a látottakat. "Mindkét csapat tette a dolgát, mi 2-2 után is megnyerhettük volna a mérkőzést. Játékosaim jól játszottak, azonban ilyen lehetőségeket nem szabad adnunk a hazai csapatoknak. Játékosaimnak gratulálok, szép őszi idényt produkáltak. Igaz egy győzelem szebb lett volna, azonban minden pontot meg kell becsülni."

 

Videók