Kispestre látogat a címvédő

Az eddig látottak a zöld-fehérek mellett szólnak.


A címvédő Ferencváros a Budapest Honvédhoz látogat szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójában.

A vendégcsapat - amely két mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a mezőny nagy része - a világbajnoki selejtezők miatti szünet után a kispesti találkozóval hangol az Európa-liga jövő héten kezdődő csoportkörére, amelynek első fordulójában, csütörtökön a német Bayer Leverkusen vendége lesz.

A Budapest Honvéd rosszul, két vereséggel kezdte a bajnoki idényt, de azt követően elmozdult a holtpontról és a tabella utolsó helyéről. A kispestiek előbb döntetlent játszottak Újpesten, majd otthon a Paks, illetve idegenben a Zalaegerszeg ellen győztek 3-1-re.

Az esélyek ettől függetlenül a Ferencváros mellett szólnak, amely legutóbbi négy összecsapásukat megnyerte, azelőtt pedig kétszer gól nélküli döntetlenre végzett szombati ellenfelével.

Figyelmeztető lehet még a Honvéd számára az ellenfél gólerős játéka, a zöld-fehérek a hazai nyitányon tapasztalt kisiklást követően - a Kisvárda 2-1-re nyert az Üllői úton - a Mezőkövesd és a Debrecen ellen is négy-négy góllal zártak, a három pont magabiztos begyűjtése mellett.

A fordulót pénteken az újonc Gyirmót debreceni vendégjátéka vezeti fel, míg a tabellán elfoglalt helyezések alapján vasárnap rendezik ennek a körnek a rangadóját, amikor a második helyezett Puskás Akadémia fogadja az éllovas, öt meccséből négyszer nyertes Kisvárdát. A fordulót a sereghajtó Újpest és a Zalaegerszeg összecsapása zárja, a házigazda lila-fehérek győzelmükkel megelőzhetik riválisukat.

OTP Bank Liga, 6. forduló:

péntek:
Debreceni VSC-Gyirmót FC Győr 20.00

szombat:
Budapest Honvéd-Ferencvárosi TC 14.45
Paksi FC-MTK Budapest 17.45
Mezőkövesd Zsóry FC-MOL Fehérvár FC 20.00

vasárnap:
Puskás Akadémia FC-Kisvárda Master Good 17.30
Újpest FC-ZTE FC 20.00

A tabella:

1. Kisvárda Master Good 5 4 - 1 9- 5 12 pont
2. Puskás Akadémia FC 4 3 - 1 7- 8 9
3. MOL Fehérvár FC 4 2 2 - 6- 4 8
4. Paksi FC 5 2 1 2 14-11 7
5. Budapest Honvéd 5 2 1 2 8- 8 7
6. MTK Budapest 5 2 1 2 6- 6 7
7. Mezőkövesd Zsóry FC 5 2 1 2 7-10 7
8. Ferencváros 3 2 - 1 9- 5 6
9. Debreceni VSC 5 1 2 2 12-12 5
10. ZTE FC 5 1 1 3 7-11 4
11. Gyirmót FC Győr 5 - 3 2 3 -5 3
12. Újpest FC 5 - 2 3 6 -9 2
 

Borítókép: fradi.hu

 

Videók