Kétszer állt fel, majd fordított a Debrecen a Honvéd ellen

Elképesztően fordulatos mérkőzés volt.


Kétszer is vezetett két találattal a Budapest Honvéd, mégis 5-3-ra kikapott a második félidőben négy gólt szerző Debrecen vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában.

A hazai csapat öt nyeretlenül megvívott bajnoki mérkőzés után tudott győzni, a fővárosiak pedig sorozatban negyedszer kaptak ki.

OTP Bank Liga, 12. forduló: Debreceni VSC-Budapest Honvéd 5-3 (1-3)

Másodszor irányította a hazai csapatot megbízottként Jeremiás Gergő, aki Huszti Szabolcs és Toldi Gábor múlt heti távozása után került a vezetőedzői pozícióba, míg a vendégeknél Szamosi Tamás pályaedző meccselt, mivel Horváth Ferenc öt sárga lapja miatt nem ülhetett a kispadra. Nem esett egymásnak a két csapat, bő tíz perc után azonban a Honvédnak akadt egymás után két helyzete is. A félidő közepén egyértelmű fölénybe került a vendég együttes, amely büntetőből szerzett vezetést. Mezgrani tört a 16-oson belülre, Deslandes rálépett a lábára, a játékvezető továbbot intetett, de a VAR jelzésére később visszanézte az esetet, majd megítélte a 11-est. A Honvéd három perc múlva akcióból is eredményes volt, ezzel nehéz helyzetbe került a Debrecen, amely addig sem nagyon tudott támadásokat vezetni, ötlettelenül játszott és gyakorlatilag nem volt kapura lövése. Büntetőből azonban csakhamar visszajött a mérkőzésbe, de nem sokáig örülhetett a szépítésnek, mert a ráadásban a Honvéd egy gyors kontrából visszaállította a kétgólos különbséget.

A hazaiaknál három csere történt a támadójáték erősítése érdekében: a második félidőt már az Ugrai, Tischler, Németh csatártrió kezdte. Nagyon gyorsan összejött az egyenlítés, előbb Ugrai tekert pazar gólt, majd Dzsudzsák vette be távolról Szappanos kapuját. Nem sokkal később már a hazaiaknál volt az előny Deslandes fejesével, majd Németh fejezett be egy pontos akciót.

Az első félidőben elképzelés nélkül, bátortalanul játszó Debrecen a másodikra nagyon feljavult, egy páratlanul hatékony negyedórában négy gólt szerezve gyűjtötte be a három pontot.

Borítókép: DVSC (Debreceni Vasutas Sport Club) /Facebook

Videók