Kétmillió forintba került a Debrecennek a szurkolói rendbontás

A Hajdú-Bihar megyei csapatnak szektorbezárással is számolnia kell, de a többi csapat sem úszta meg büntetés nélkül.


Szektorbezárást és súlyos pénzbüntetést kapott az élvonalból kiesett DVSC a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától csütörtökön.

Az MLSZ honlapján közzétett indoklás szerint a testület összevont eljárásban vizsgálta a klub Diósgyőr és Paks elleni hazai mérkőzésén történteket.






A debrecenieket rendkívül súlyos szurkolói rendzavarásért, a pályán tartózkodó játékosok inzultálásáért, testi épségük veszélyeztetéséért, továbbá megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálásáért, nagy mennyiségű pirotechnikai eszköz használatáért, valamint a mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért összesen kétmillió forint megfizetésére kötelezték.

A fegyelmi bizottság emellett elrendelte, hogy a DVSC valamennyi NB II-es és Magyar Kupa-mérkőzésén a Nagyerdei Stadion B4, B5, B6, B7 és B8 szektorát december 31-éig le kell zárni.

A bizottság azzal indokolta a súlyos szankciót, hogy a Paks elleni bajnoki mérkőzés után kirívóan súlyos rendzavarás, illetve rendezési mulasztás történt, amilyenre az elmúlt években nem volt példa a hazai élvonalbeli mérkőzéseken, és amelynek semmilyen körülmények között nem lehet helye a futballpályákon.

Ugyancsak összevont eljárásban vizsgálták a bajnok Ferencvárosnak az Újpest, valamint a Mezőkövesd elleni hazai meccsén történteket. A fővárosi klub összesen hatmillió forintos pénzbüntetést kapott szurkolói rendzavarások - megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása -, rendkívül nagy mennyiségű pirotechnikai eszköz ismétlődő használatáért, valamint mérkőzésrendezéssel kapcsolatos előírások megsértéséért.

Osztermájer Gábort, a Paks vezetőedzőjét 200 ezer forint befizetésére kötelezték a Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzést követő nyilatkozatában szereplő, a szabályok által tiltott tartalom miatt.

A MOL Fehérvár FC-t az FTC elleni hazai találkozóval kapcsolatban 200 ezer forintra büntették, mert egy szurkoló bejutott a játéktérre, valamint a klub ismételten megsértette a mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzati előírásokat.

A ZTE-t az Újpest elleni idegenbeli mérkőzéssel kapcsolatban ismétlődő szurkolói rendzavarásért - megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása - szintén 200 ezer forintra büntették.

Az Újpest FC-nek 500 ezer forintot kell fizetnie, mert a ZTE, valamint a Kaposvár elleni hazai mérkőzésén ismét szurkolói rendzavarás - megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása - történt, és újfent megsértették a rendezők és közreműködők ruházatával kapcsolatos előírásokat.


A Diósgyőrt szintén 500 ezer forintos büntetéssel sújtották, mert a Mezőkövesd, valamint a Kisvárda elleni hazai, továbbá az FTC és a Kaposvár elleni idegenbeli mérkőzésen ismét szurkolói rendzavarások - megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása, tárgyak elzárt területre dobása - történtek.

A Budapest Honvédot 200 ezer forintra bírságolták, mert a Puskás Akadémia elleni idegenbeli találkozón a szurkolói ismét megbotránkoztató, obszcén kifejezéseket kiabáltak, valamint tárgyakat dobáltak a pályára.

Borítókép: dvsc.hu

Videók