Két távozót jelentett be a Budapest Honvéd

Ugrai és Kálnoki Kis nem marad a kispestieknél.


Az ötszörös válogatott Ugrai Roland, illetve Kálnoki Kis Dávid távozik a Budapest Honvéd labdarúgócsapatától. A kispesti klub honlapján közölte, hogy szerződése lejártával egyik játékos sem marad.

Ugrai februárban lett a Honvéd labdarúgója, a 28 éves támadó 21 bajnoki mérkőzésen négy gólt szerzett, a Magyar Kupában négy mérkőzésen szerepelt, és tagja volt a júniusban Magyar Kupát nyerő Honvédnak.
 

Akárcsak a 29 éves Kálnoki-Kis, aki 2018 szeptemberében érkezett Kispestre. A védő 16 bajnoki találkozón és kilenc kupamérkőzésen lépett pályára.

A Honvéd a tizedik helyen áll a 12 csapatos OTP Bank Ligában.

Borítókép: Facebook.com/ Budapest Honvéd FC

Videók