Jelentősen csökkent a súlyos játékvezetői hibák száma a VAR bevezetése óta

A mérkőzések 63,5 százalékában egyáltalán nem volt szükség videobírós beavatkozásra.


A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) adatai szerint a videobírós rendszer (Video Assistant Referee - VAR) rendszer bevezetése óta a labdarúgó OTP Bank Ligában jelentős mértékben csökkent a súlyos játékvezetői tévedések száma.

A szervezet honlapján pénteken közzétett kimutatás szerint a bajnoki idényből eltelt 21 forduló 127 mérkőzését követően levont adatokból azt a következtetést lehet levonni, hogy mintegy 80 százalékkal lett kevesebb az olyan játékvezetői tévedések száma, amelyek akár a mérkőzés kimenetelét is befolyásolták. Hozzátették: szintén komoly előrelépés történt a gólok megítélésénél, ugyanis az elmúlt időszakban egyetlen egy ilyen hiba sem történt.

Kiemelték: a VAR 2548 alkalommal végzett ellenőrzést, és ezek után 57 alkalommal avatkozott be, ebből 42-szer a pályán végzett felülvizsgálatot a VAR-kocsik személyzete. A rendszer komoly segítséget nyújtott a pályán tevékenykedő játékvezetői stáboknak, akiknek a teljesítményét a legmodernebb eszközökkel elemzik és értékelik. Ezen értékelések alapján elmondható, hogy az eddig lejátszott mérkőzéseken a játékvezetők döntéseinek a pontossága 97,6 százalékos volt. Korábban soha nem mértek ilyen magas értéket.

A mérkőzések 63,5 százalékában egyáltalán nem volt szükség videobírós beavatkozásra.

Hangsúlyozták: a rendszer alkalmazása természetszerűleg nem tökéletes, ritkán ugyan, de előfordult, hogy az elvárhatónál lassabban született meg a végső döntés. Ezek jellemzően gól előtti leshelyzetek elbírálásakor fordultak elő, de egy-egy esetben műszaki nehézségek hátráltatták a gyors döntéshozatalt. A nemzetközi tapasztalatok pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy nem szabad csodát várni ettől a műszaki megoldástól sem.

Külföldi példák sokasága mutatja, hogy a VAR segítségével meghozott ítéletek körül is sok az olykor érzelmekkel átitatott vita, egyet nem értés.

A VAR-rendszer a mostani szezontól indult el az OTP Bank Ligában - kétéves előkészítő munka után -, és az eddig eltelt hét hónap során négy típusú, a mérkőzést befolyásoló döntés meghozatalában segítette a játékvezetőket: gólok, büntetők, közvetlen piros lapok, hibás azonosítás esetén.

 

Borítókép: Facebook.com/ Újpest 

Videók