Hivatalos: Pátkai a Győri ETO-nál folytatja

Végleg eldőlt, hogy a második vonalban szereplő MTK Budapest FC labdarúgója, Pátkai Máté az élvonalbeli Győri ETO FC együttesében folytatja a pályafutását - adta hírül az eto.hu.


"Tudjuk, hogy Pátkai milyen állapotban van, hiszen túl van egy részletes felmérésen és terheléses vizsgálaton. Azt még nem tudom megmondani, hogy pályára lép-e szombaton a Honvéd elleni felkészülés mérkőzésen, de természetesen ő is velünk utazik Törökországba az edzőtáborba" – nyilatkozta az eto.hu-nak a Rába-parti együttes vezetőedzője, Csertői Aurél.

Pátkai Máté több mint fél éve nem lépett pályára, de nagyon bízik benne, hogy pár hét alatt lendületbe jön. "Nagyon örülök, hogy ma már az ETO-val készülhetek a tavaszra, bízom benne, hogy a bajnoki rajtig játékba lendülök. Szeretnék újra a meccseken bizonyítani, hogy nem véletlenül esett rám a győriek választása. Az MTK-val már ünnepeltem bajnoki címet, remélem ez Győrben is sikerülni fog. Biztosak lehetnek benne a szurkolók is, hogy én ezért mindent meg fogok tenni a pályán" – nyilatkozta a Győri ETO FC új szerzeménye, Pátkai Máté.

Videók