Hivatalos: Nézők előtt rendezik a Fradi szombati mérkőzését

Újra megtelnek a lelátók.


Nézők előtt rendezik meg a Ferencváros-Mezőkövesd összecsapást. A Ferencvárosi TC erről szóló közleményét változtatások nélkül közöljük.

A miniszterelnök péntek reggel bejelentette, hogy szombattól életbe lépnek az új szabályokat tartalmazó rendeletek, ennek pedig az is része, hogy a szurkolók visszatérhetnek a lelátókra. Így már a szombati, FTC-Mezőkövesd bajnokit is ismét nézők előtt rendezhetjük meg.

Bajnokcsapatunk tehát már védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók előtt fogadhatja szombaton 19.30-tól a Mezőkövesdet az NB I-ben. A védettségi igazolvánnyal rendelkezők és a felügyeletük alatt álló kiskorúak szurkolhatnak a Groupama Arénában. Fontos, hogy bérletes szurkolóinknak is szükségük van védettségi igazolványra a belépéshez.

A 18 év felettieknek belépés kizárólag védettségi igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor váltsanak jegyet a mérkőzésre, ha már megkapták védettségi igazolványukat. Azokat, akik védettségi igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a stadionba, és jegyeik árát sem igényelhetik vissza!

Egyelőre kizárólag online lehet jegyet vásárolni!

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP-jegyet váltók és bérleteseink is csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.

A védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes. Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére (VIP esetében a főépületbe) történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

Védettségi igazolvánnyal rendelkező – 18 éven felüli - szurkolóink belépőiket egyelőre kizárólag online tudják megváltani a meccsjegy.fradi.hu oldalon.

A Groupama Aréna Jegypénztárában egyelőre nem árusítunk belépőt.

18 év alatti szurkolóink csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt felügyeletével vehetnek részt a mérkőzésen.

Kérjük, érkezzenek minél korábban, 3 órával kezdés előtt lesz a kapunyitás!

A beléptetés minden esetben – a bérletesek és a VIP-szurkolók esetében is! - azzal kezdődik majd, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál védettségi kártya, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy továbbengedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők ellenőrzése és a stadionba való bejutás.

Arra kérünk mindenkit, hogy a sorban állásnál továbbra is figyeljenek a másfél méteres távolság betartására.

A kapukat a szokottnál korábban, már három órával az összecsapást megelőzően, azaz 16.30-kor megnyitjuk.

Továbbra is javasoljuk a maszk használatát

Bár azok számára, akik védettségi igazolvánnyal belépnek a stadionba, onnantól már nem kötelező a maszk használata, mindenkinek javasoljuk, hogy továbbra is viseljen maszkot a Groupama Aréna területén.

Az pedig kiemelten fontos, hogy a belépésig továbbra is mindenki számára kötelező a maszk használata!

Emellett szintén javasoljuk, hogy mindenki használja a mosdóknál kihelyezett kézfertőtlenítőket!

Forrás: fradi.hu

Borítókép: Laszlo Szirtesi/Getty Images

Sport365.hu - Kubatov: Ha meglesz a 4 millió beoltott, már szombaton megtelhet a Groupama Aréna

Kubatov Gábor nagy bejelentést tett közösségi oldalán. A Ferencvárosi TC elnöke a Groupama Arénából jelentkezett be, és videójában közölte, ha minden igaz, szombaton már nem csak ő lehet majd ott a lelátókon, hanem a zöld-fehérek drukkerei is. Kubatov a lassú aláfestő zenével megspékelt videójában kijelentette: Amint megvan a 4 millió beoltott, együtt szurkolhatunk szombaton.

Videók