Helyi konzorcium építheti a debreceni Nagyerdei Stadiont

A debreceni Hunép Zrt. és az Épker Service Zrt. alkotta "Hajrá, Debrecen!" konzorcium 11,455 milliárd forintos ajánlattal nyerte el a városi Nagyerdei Stadion kivitelezésére kiírt tendert.


Kósa Lajos polgármester tájékoztatása szerint ha jogorvoslati eljárás nem hátráltatja az ügymenetet, akkor január végén lehet megkötni a győztes pályázóval a kivitelezési szerződést, majd kezdődhetnek az építési munkálatok. Jogorvoslatra az eredményhirdetést követően tíz nap áll rendelkezésre. A Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. által kiírt nyílt közbeszerzési eljárásban négy pályázat érkezett a kivitelezésre.

Kósa Lajos ismertette: a nyertes pályázat tartalmazta a legalacsonyabb árat, s ebben a pályázatban szerepelt a legkörültekintőbb munkaszervezési leírás, az úgynevezett fenntarthatósági tanulmány is. Ez utóbbi azért fontos, mert a stadion telkét körülvevő terület úgynevezett Natura 2000-es környezetvédelmi minősítésű, s a projekt révén ez a park is megújul. A nyertes konzorcium által vállalt teljesítési határidő 15 hónap, reális tehát az a célkitűzés, hogy 2014 tavaszára készen álljon a Nagyerdei Stadion - hangsúlyozta a polgármester. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az Országgyűlés a 2013. évi központi költségvetés megalkotásakor törvénybe foglalta a stadionrekonstrukcióhoz az eddig biztosított pénzen kívül még szükséges további 9,187 milliárd forintot.

Videók