Hatmilliárdnál is drágább lesz az új Hdegkuti Stadion

Két cég közös konzorciuma nyerte el a több mint hatmilliárd forintból megépülő új Hidegkuti Nándor Stadion tervezésére és kivitelezésére vonatkozó pályázatot. A Hungária körúti létesítményt a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. építi majd fel.


Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a nyílt közbeszerzési pályázaton négyen indultak, a győztes konzorcium pedig mind az árban, mind a stadion felépítésének időtartamában a legjobb ajánlatot adta. A győztes pályázó 6, 31 milliárd forintért vállalta a kivitelezést, és a pályázatban szereplő 360 napos határidőhöz képest 30 nappal hamarabbra ígéri a befejezést. Deutsch Tamás hozzátette: a szerződés értelmében legkésőbb augusztus 31-ig be kell fejezni a munkálatokat, a jogerős használatba vételi határidő szeptember 16., a korábbi terveknek megfelelően pedig szeptember 21-én, a Sporting Lisszabon ellen rendezik meg az avatóünnepséget.

Az új Hidegkuti Stadionban a pályát kilencven fokkal elfordítják a jelenlegihez képest, így az párhuzamos lesz a Hungária körúttal. A létesítményben 5322 ülőhelyet alakítanak ki, ezek közül 70-et a mozgássérülteknek.
 

Videók