Harc a névváltozás ellen: az NB I-es ultrák nyílt leve

A város polgármesterének címezték.


A Vidi ultráinak a közleményét változtatás nélkül közöljük:
 
"Nyílt levél Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár MJV Polgármesterének.
 
Tisztelt Polgármester Úr!
 
A tegnapi nap során olyan tájékoztatást olvashattak a Videoton FC szurkolói a klub hivatalos honlapján, amely elemi erejű felháborodást váltott ki a klub szimpatizánsai, szurkolói és a székesfehérvári sportkedvelők között.
 
A tulajdonossal készített interjúra csoportunk egy Facebook közleménnyel válaszolt, amely felhívás 1 nap alatt több mint 33 000 embert ért el, azaz minden 3. fehérvári olvashatta felhívásunkat. Emellett rengeteg üzenetet kaptunk a szurkolóktól, hogy egyetértenek döntéseinkkel, és támogatják az RBD-t.
 
Világos és egyértelmű üzenetet fogalmaztak meg a Videoton FC szurkolói, amelyben arra kérnek minket, hogy mindent tegyünk meg a helyzet megoldása érdekében, a Videoton nevének visszaszerzése céljából.
 

A székesfehérvári és fejér megyei emberek számára a Videoton név az elmúlt évtizedek során már nem egy vállalatot jelentett, hanem elsősorban egy szellemiséget, amely a futballcsapatot szimbolizálta.
 
Ezért kérjük Polgármester urat, hogy segítsen egy olyan háromoldalú tárgyalás mihamarabbi létrehozásában, amelyben a legnagyobb szurkolói csoport képviselői mellett szeretett városunk vezetői, és a futballklub tulajdonosa vesznek részt!
 
A város is számos módon hozzájárult a jelenlegi legnagyobb fejlesztéshez, ezért mindenki számára fontos, hogy a hamarosan átadásra kerülő új stadion megteljen nézőkkel, szurkolókkal, ultrákkal, kellemes hétvégi családi program legyen egy Videoton meccs. Mi ezt csak abban az esetben látjuk reálisnak, amennyiben sikerül közösen megoldást találnunk erre a problémára, amely alapjaiban veszélyezteti a a fehérvári identitás megjelenését a vadonatúj létesítményben.
 
Tisztelettel,
 
RBD Ultras '92"

Videók