Győri ETO: NB III helyett megye három?

A szakjogász szerint ebben a formában a győri klub teljesen menthetetlen.


 
Hétfőn még az a hír járta be a hazai sportsajtót, hogy a Győri ETO a következő idényben az NB III-ban állhat rajthoz, de könnyen lehet, hogy a megye háromból kell újrakezdeni.
 
Pénz híján nem próbálkozik NB I-es és NB II-es licencszerzéssel az élvonalban alighanem bennmaradó Győri ETO, hanem az NB III felé tart, miközben a városnak maradhat első osztályú csapata, ha a Gyirmót feljut - a licencek, visszasorolások, indulási jogok kérdéseit vizsgálták a Digi Sport Reggeli Start című műsorában a sportban jártas Gerő Tamás ügyvéddel.
 
A jogszabályok azonban nem teszik lehetővé, hogy az ETO a következő idényben az NB III-ban induljon, a megye háromból kellene újjákezdenie a szereplését – árulta el Dr. Gerő Tamás szakjogász.
 
„Licenc csak az első- és másodosztályú kluboknak kell. Az ETO B csapata a harmadosztályban indult, így az ETO ennek a jogán indulhatna jövőre az NB III-ban, de az ismereteim szerint ez sem lehetséges, mivel ha megszűnik a cég, akkor a fizetésképtelen gazdasági társaság nem tud üzemeltetni semmilyen futballklubot. Mégpedig ha új sportszervezet jön létre, annak a legalsó osztályból kell elkezdenie, ez pedig a megye három. Az tűnik megoldásnak, ha nem az ETO, hanem valamely örökébe lépő győri klub fuzionál a bajnokság végén a Gyirmóttal, mivel a jelenlegi Győri ETO menthetetlen” – árulta el az ügyvéd.

 

Videók