Gondban a PMFC: egy éve nyeretlen otthon a csapat

A PMFC-MATIAS hazai pályán nem tudta legyőzni az újonc egrieket, a kevés helyzetet hozó mérkőzésen a vendégek megérdemelten szereztek pontot.


Supka Attila együttese az első félidőben hiába játszott nagy fölényben, és szorította be ellenfelét a kapu elé, igazán nagy helyzeteket nem tudott kialakítani. A második félidőben kissé engedett a szorításon a Pécs, de így is megszerezhette volna a vezetést, az 59. percben Nagy Olivér lőtt kapufát. Az egriek egyetlen igazán nagy helyzetét követően Dibusz Dénes védett, így gól nélkül zárult a meccs, a PMFC az újonc egrieket sem tudta legyőzni, s tovább tart lassan egy éves hazai nyeretlenségi sorozata.

Supka Attila az egriek szervezettségét dícsérte a mérkőzés után: "Tudtuk, hogy nehéz mérkőzésre számíthatunk és ez be is bizonyosodott, mikor megláttuk az egriek összeállítását, akik csatár nélkül álltak fel. Tudtuk, hogy amíg nem szerezzük meg az első gólt, igen nehéz lesz feltörni a vendégek védelmét. Ha sikerült volna megszereznünk a vezető találatot, onnantól kezdve ki kellett volna támadniuk és így mi is szabadabban játszattunk volna. Próbáltuk megbontani a vendégek fegyelmezett védekezését a széleken és középen egyaránt, a második félidőben sikerült két száz százalékos ziccert is kialakítanunk, de ezek kimaradtak. Végső soron reálisnak tekinthető a döntetlen."



Simon Antal bravúrnak értékeli a döntetlent: "Küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl, melyen a Pécs végig erősen támadott. Tudtuk, hogy egy jó csapat otthonába látogatunk. A hazaiak hasonló helyzetben vannak, mint mi az új játékosok számát tekintve, az ő keretük is jelentősen átalakult a nyáron, így abban bízhattunk, hogy még nem szoktak teljesen össze. A szezonban talán ez volt a második mérkőzés a Debrecen elleni találkozó mellett, ahol végig hibátlanul védekeztünk. Próbáltunk kontrákat vezetni, egy igazán nagy ziccert alakítottunk ki. Úgy gondolom, elégedettek lehetünk a döntetlennel."

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 11. forduló
PMFC-Matias - Egri FC 0-0
sárga lap: Zeljkovic (30.), Okoronkwo (39.), Bodnár (40.), illetve Farkas Á. (40.), Preklet (51.)
Pécs: Dibusz - Bodnár, Causic, Krejci, Zejlkovic - Horváth A., Uzoma - Okoronkwo, Grumics (Wittrédi, a szünetben) - Nagy O. (Szatmári, 73.) - Bajzát
Eger: Brljak - Kovács G., Knakal, Mecinovic - Preklet, Farkas Á. (Koós, 82.), Balog Zs., Pavicevic, Stainslaw, Dobric (Kabele, 62.) - Németh N. (Pavlov, 70.)

Videók