Gazdag Dániel lett a szezon legjobbja

A Honvéd középpályásáé lett a legszebb találat is.


Gazdag Dániel lett a legjobb játékos a labdarúgó OTP Bank Liga vasárnap befejeződött 2020/21-es idényében, amelyben az ő egyik gólját választották a szurkolók a legszebbnek.

A Budapest Honvédtól távozó Gazdag a gólkirályt, a paksi Hahn Jánost, valamint a Ferencváros albán válogatott szélsőjét, Myrto Uzunit előzte meg a legjobb játékosok rangsorában.
A futballista az M4 Sporton rendezett RangAdó-díjátadó szerdai műsorában kiemelte: nagyon fontos számára az Év játékosa-díj, amelyre azért lehet különösen büszke, mert a szakma, a társai és az edzők szavazatai alapján bizonyult a legjobbnak.
"Felemás szezon van mögöttem. Egyénileg az eddigi legjobbam volt a mostani idény, de közben a csapatomnak nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Érzékeltem, hogy a szezonban szüksége van az együttesemnek egy olyan játékosra, aki a hátára veszi a brigádot, és örülök, hogy ez nekem többször is sikerült" - nyilatkozta.

Hozzátette: elsősorban mentálisan fejlődött sokat a szezonban.

"Magabiztosabb lettem, az egyéni teljesítményemet függetleníteni tudtam a csapat eredményeitől. A góljaim sokat segítettek, hogy nagyobb legyen az önbizalmam, és válogatottban is szerezhettem tapasztalatokat" - mondta.

A legszebb gólnak járó különdíjat Gazdag a DVTK ellen lőtt találatával érdemelte ki. A szeptember közepén idegenben 4-2-re megnyert bajnoki találkozón Gazdag duplázott, a 41. percben szerzett első, átemelős gólja pedig kimondottan látványosra sikerült.

A góloknál a végső versenyben a hónapok legszebb találatai vehettek részt. A műsorban elhangzott: a kilenc gólra keddig az interneten összesen több mint tízezer szavazat érkezett a szurkolóktól, és a győztes Gazdag-gól a szavazatok több mint 35 százalékát kapta.

A válogatott bő Európa-bajnoki keretben számításba vett futballista a szezon végén elhagyta a kispestieket, szerződtetését kedden jelentette be az észak-amerikai ligában (MLS) szereplő Philadelphia Union.

A RangAdó-díjátadón hét férfi kategóriában hirdetett győztest a magyar szövetség (MLSZ): az év játékosa, az év felfedezettje, gólkirály, az OTP Bank Liga legjobb edzője, a legjobb játékvezető, a legszebb gól és Fair Play-díj. Három kategória (az év játékosa, felfedezettje és edzője) végeredménye a klubok szavazatai alapján dőlt el, minden csapat részéről a csapatkapitány, a vezetőedző, valamint a legidősebb és a legfiatalabb labdarúgó szavazott az általa legjobbnak tartott 3-3 személyre kategóriánként.

Hétfőn a Ferencvárossal sorozatban harmadszor bajnoki címet nyert Szerhij Rebrov lett az Év edzője, az élvonal legjobb játékvezetőjének járó elismerést Bogár Gergő vehette át, míg az NB I felfedezettje Schön Szabolcs az MTK-ból.

Kedden a Ferencváros kapta a Fair Play-díjat, míg a gólkirálynak járó elismerést a magyar válogatott bő Európa-bajnoki keretébe is meghívott paksi Hahn János vehette át, aki 22 találattal lett a pontvadászat legeredményesebbje.

Borítókép: Facebook.com/ Budapest Honvéd 

Videók