Garami József: "Nagyon örülünk, hogy a sikerrel tovább él a remény!"

Az MTK a második félidő hajrájában szerzett góllal győzte le a Paks együttesét az OTP Bank Liga 27. fordulójának pénteki mérkőzésén.


"A fordulópontokból ezúttal csapatunk jött ki jobban, de meg is dolgozott érte" - kezdte értékelését Garami József, az MTK szakmai igazgatója. "Jó csata volt, melynek első 10-15 percében a Paks kapott lábra jobban, de később sikerült belelendülnünk a játékba, átvettük a játék irányítását, helyzeteket alakítottunk ki, ám a befejezésekbe hiba csúszott, ezért nem tudtunk előnyt szerezni. A második játékrészt nagy lendülettel kezdtük, aztán a folytatásban lüktető, változatos volt a játék, nagyobb helyzeteink azonban nekünk voltak, de ezeket sem tudtuk kihasználni. Végül Pölöskei Zsolt jól eltalált lövésével sikerült begyűjtenünk a három pontot. Nagy szerepe volt a távoli lövéseknek a mérkőzésen, már az első félidőben is igyekeztünk bevetni a játék ezen elemét, cserejátékosaink is többször kisérleteztek ezzel, nem véletlen, hogy ebből született a győztes gól. Nagyon fontos volt, hogy Federico Groppioni hárította a büntetőt, és a folytatásban is mi jöttünk ki jobban a fordulópontokból, ellentétben néhány mérkőzéssel a közelmúltból. Most számos lehetőséget alakítottunk ki, így megdolgoztunk ezért. A csapat hihetetlenül fontosnak tartotta ezt a találkozót, és mindent megtett a győzelem érdekében. Örömteli volt látni, hogy ez az akarás a közönséget is magával ragadta, a szurkolók díjazták a megalkuvást nem tűrő hajtást, és így a végén közösen ünnepelhettek a játékosok és a drukkerek. Nagyon örülünk, hogy a sikerrel tovább él a remény!"

Videók