Értékes tapasztalatokat gyűjtött Fehérváron a BMTE

A Budafoknál pozitívak a benyomások az edzőmeccs után.


A budafokimte.hu oldal írását változtatás nélkül közöljük.

64 nappal az utolsó bajnoki mérkőzésünk után, vasárnap délelőtt a MOL Fehérvár otthonában léptünk pályára. A felkészülési találkozón Csizmadia Csaba vezetőedző a Póser - Margitics, Vaszicsku, Romic, Gohér - Soltész I., Oláh B. - Skribek, Kulcsár K., Szabó M. - Kovács D. kezdőcsapatot jelölte ki.

A zárt kapuk mögött rendezett kilencven perc BMTE-góllal indult: egy bal oldali támadás során Gohér Gergő passzolt középre, Kovács Dávid előkészített, Skribek Alen pedig mintegy 14 méterről, ballal lőtt a léc alá. (0-1)

A kiegyenlített játékot hozó első félidőben ellenfelünk Futács Márkó révén veszélyeztetett. A támadó előbb a 17. percben ziccerben lőtt és Póser Dániel védett lábbal, majd a 23. percben a kapufát találta el.

A térfélcserét követően a Kovács Z. - Opavszky, Khiesz, Króner, Margitics - Veszelinov, Micsinai - Farkas B., Zsolnai, Fekete - Mervó összeállításban folytattuk.

Kovács Zoltán rögtön egy bravúrral kezdett, a 48. percben Juhász Roland perdítését vetődve ütötte oldalra. Két perccel később a másik kapuban Kovács Dániel szintén szögletre mentett Mervó Bence ígéretes próbálkozásánál.

A folytatásban rövid időn belül egyenlített, majd fordított a Fehérvár. Az 53. percben Houri jobb oldali beadása után Stopira fejelt 5 méterről a hálóba (1-1), az 55. percben pedig Kovács István tekert 16 méterről a bal alsó sarokba. (2-1)

A második játékrészben ellenfelünk birtokolta többet a labdát és irányította a mérkőzést. A 73. percben Futács ziccerben lépett ki, Kovács azonban védett. A 75. percben saját nevelésű játékosunk, Szebenyi Balázs is beállt.

Csapatunk az összképet tekintve jó mérkőzést játszott az NB I folytatására készülő, kiváló erőkből álló Fehérvár FC ellen és értékes tapasztalatokat gyűjtött a következő szezonra.

Felkészülési mérkőzés
MOL Fehérvár FC-Budafoki MTE 2-1 (0-1)
MOL Aréna Sóstó, zárt kapuk mögött, vezette: Bognár Tamás

Gól: Stopira (’53), Kovács I. (’55) ill. Skribek (‘3)

Forrás: budafokimte.hu
Borítókép:MOL Fehérvár FC / molfehervarfc.hu

Videók