Érdekes: ezért nem számított Bognár Istvánra az FTC edzője

A játékos a tavasszal már új csapatban bizonyíthat.


Terjedelmes anyagban foglalkozik a Nemzeti Sport a Ferencvárostól a Mezőkövesdhez került Bognár Istvánnal. Bognár, többet között, beszélt arról, miért nem játszott a Fradiban, de arról is értekezett, mi várhat rá az elkövetkezendő időszakban.
 
„Ami a Fradit illeti, azért kerültem körön kívülre, mert Thomas Doll vezetőedző úgy ítélte meg, nincs helyem a csapatban, sőt még a keretben sem – mondta kérdésünkre Bognár István. – Nyilván ezért küldött az U19-es csapathoz. Ennél többet viszont nem szeretnék mondani, egyébként sem a Ferencváros, hanem a Mezőkövesd sikereiért kell hajtanom.”
 
A futballista 2012 és 2014 között már szerepelt a Mezőkövesdben, előbb az NB II-ből az élvonalba jutott, majd az azt követő idényben búcsúzott vele az első osztálytól.
 
„Már átéltem a kiesést, még egyszer nem szeretném. Az ünnepek előtt beszéltem Kuttor Attila vezetőedzővel, de mélyebb szakmai elemzésekbe még nem mentünk bele. Ami a meccshiányt illeti: a tétmérkőzéseket természetesen semmi sem pótolja, de mivel az elmúlt egy esztendőben egyetlen edzést sem hagytam ki, legalább fizikai lemaradásom nincs a társakhoz képest. A meccsritmusból kiestem, úgyhogy nyilván szükségem lesz néhány találkozóra, hogy utolérjem magam. Remélem, hogy ez már a téli felkészülési mérkőzések alatt megtörténik, nem szeretném, ha az első tavaszi bajnokin még látszódna rajtam a kihagyás. Nincs más választásom, minden téli edzőmeccset bajnokiként kell felfognom, úgy kell hajtanom, mintha a három pontért lépnénk pályára.”
 

Szenzáció: igazi világsztár érkezhet az MU-hoz! " NEMZETKÖZI FOCI › Angol foci

Nagyot robbantana José Mourinho a nyár során.

Videók