ÉLŐ: Szombathelyi Haladás - MTK Budapest FC, OTP Bank Liga

A hetek óta pocsék formát mutató Haladás ma a listavezető MTK együttesét fogadja az OTP Bank Liga 8. fordulójában a Rohonczi úton. A mérkőzésről élőben tudósítunk.


Artner Tamás hazai pályán győzelmet vár csapatától. Legyen akárki az ellenfél: "Egy és ugyanazon futballfilozófia mentén készülnek az MTK korosztályos csapatai, ugyanabban a játékrendszerben futballoznak a különböző együtteseik. Kombinatív, rövidpasszos játék jellemzi a felnőttgárdát is, amelynek labdarúgói évek óta együtt szerepelnek. Nagyon nehéz dolgunk lesz ellenük, de mindegy, hogy milyen futballal, egyszerűen muszáj legyőznünk őket. Nem megyünk sokra azzal, hogy országszerte dicsérik a csapatot, hiszen pontot ezért nem adnak. Jónéhány játékosukra oda kell figyelnünk, így az Eger ellen három gólt szerző Tischler Patrikra, a két szélsőre, Könyvesre és Csikire, aztán a két védekező középpályásukra, Zsidaira meg Vadnaira, és persze az irányító Kanta József."

A szombathelyiek mestere már az MTK gyengepontját is megtalálta: "Természetesen jónéhány meccsüket láttam, és bár eddig ők kapták a legkevesebb gólt a bajnokságban, mégis úgy látom: hátul igenis sebezhetőek. A csapatvédekezésük rendben van, de azért lehet keresnivalónk. Ami bennünk illet: a három vereség ellenére a fiúk fegyelmezetten készülnek, látom rajtuk, hogy igenis bizonyítani akarnak. Miután a helyzetkihasználásunk az utóbbi hetekben rém gyenge volt, az edzéseken a végjátékra, a kapu előtti szituációkra nagyobb hangsúlyt fektettünk. Kértem a játékosoktól, ne kapkodjanak a kapu előtt, maradjanak higgadtak. Úgy vélem, amennyiben megismételjük a Fradi elleni játékunkat, megszerezzük a három pontot. Radó András sérülése után csak 25-30 percet bír, így őt csak akkor küldöm be a kispadról, ha muszáj. A csapatkapitány Tóth Péter továbbra is sérült."

A MÉRKŐZÉS ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT ITT OLVASHATOD EL!

Garami József vezetőedző egy kicsit azért tart a Haladástól, elmondja miért: "Wolfe és Kálnoki Kis mellett most Csiki is megsérült, ez nem könnyíti meg a helyzetünket a Haladás elleni nagyon nehéz meccs előtt. A szombathelyiek nagyon peches meccseket játszottak az elmúlt időszakban, volt olyan találkozó, melyet 4-5 góllal kellett volna nyerniük, mégis kikaptak. A Haladás már akkor is nagyon jól szerepelt hazai pályán, amikor nem volt ennyire erős a kerete, ez most hatványozottan igaz. Ellenfelünknél nagyon ideális a fiatal és az idősebb játékosok aránya. Mi remek rajtot vettünk, természetesen szeretnénk folytatni a jó szereplést."

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 8. forduló:
Szombathelyi Haladás FC - MTK Budapest FC, 17 óra
Rohonczi út, vezeti: Solmyosi Péter (Horváth Róbert, Szaladi Dániel)
A sport365.hu tippje: 1-1

Videók